Új évi kavarodás ;)

Íme egy lehetőség a történet végére...

- Köszönöm szépen Miss Bucket. - vette fel kabátját páciensem.
- Örülök, hogy már egyre jobban haladunk. - biccentettem felé mosolyogva.

- Akkor mikor jöhetek legközelebb? - kérdezte mielőtt még magamra hagyott volna.
- Majd Mollyval megbeszélik, mert én most egy ideig nem leszek itt. Tudja két hét múlva esküvőm lesz. - mosolyogtam rá.
- Áh értem, akkor sok boldogságot önnek és a párjának. Viszlát Miss Bucket. - köszönt el illedelmesen.
- Köszönöm szépen, viszlát Rosalie. - biccentettem felé, majd ahogy becsukódott az ajtó hátra vetettem a fejem, elcsuktam a szeme és kieresztettem egy hangos sóhajt. Ahhoz képest, hogy én vagyok London egyik legjobb magán pszichológusa a hírek szerint,az én idegeim már teljesen szét vannak feszülve. Két hét és itt van életem nagy napja, de párom csak jövő héten jön haza, mert turnézik. Hiába beszéltünk Paullal azt mondta majd segít megszervezni az esküvőt, de ez a három hónapos turné nagyon fontos. De nem csak e téren hiányzik nekem, hanem minden hogy.  Hiányzik a megnyugtató ölelése, a megnyugtató csókjai, puszijai. Nélküle olyan üres a hatalmas franciaágyunk, lelketlen a ház. Hiányát még az sem tudja pótolni, hogy mindennap beszélünk telefonon, látjuk egymást az internet segítségével.  És még öt napot várnom kell, hogy személyesen vethessem magam a karjaiba. Utálom a hülye turnékat. Na jó nem ,mert rettentő büszke vagyok rá, hogy idáig eljutott a srácokkal és hogy ennyi embert boldoggá tesznek és hogy a sok pénz ellenére nem szálltak el, de akkor is. Mondjuk a hírességének köszönhető, hogy találkoztunk. Na inkább hagyom ezt a témát ,a lényeg, hogy nagyon hiányzik.

- Chloé. - kopogtatott, majd benyitott ajtómon az asszisztensem Molly.
- Igen? - kaptam fel a fejem.
- Van itt valaki, aki még beszélni akar veled. Azt mondja, lelkileg összeomlik, ha nem beszélhet egy pszichológussal. - mondta félően, mert tudja mennyire ideges vagyok és már semmi kedvem nincs még egy összetört embert összerakni egésszé, mikor én is csak egy fél vagyok.
- Nem menne át máshoz? - kérdeztem könyörgően, mire Molly a fejét rázta.

- Nagyon akaratos. Szerintem valami magányügyi problémája lehet. - magyarázta.
- Engedd be. - adtam meg magam, majd újra hátravetettem a fejem. Hallottam, ahogy az ajtóm előtt Molly susmorog azzal, aki szeretne bejönni. A hangja alapján egy férfi fog bejönni hozzám.
- Jó napot Miss Bucket. - lépett be az ajtón a férfi, és mikor bezárta maga mögött az ajtót felemeltem a fejem, hogy rászentelhessem a magamból kipréselt figyelmet. Azt hittem szemeim kápráznak, mikor felnéztem arcára, melyre az a szokásos meleg mosoly ült ki, amely bearanyozza napom. - Súlyos problémám van doktornő.

- És még is mi az? - kérdeztem vigyorogva.
- Elvonták tőlem a mennyasszonyom három hónapra és már majdnem belehaltam az elvonási tünetekbe. - panaszolta szomorú arccal, de még türtőztettem magam.
- Hát sajnos erre a lelki problémára egyetlen egy megoldás van. - mondtam karjaimat összefonva magam előtt.
- És még is mi az? - kérdezte, miközben meleg szempárját enyémekbe fúrta.
- Szerezze vissza. Ne engedje, hogy több mint három hónapig elvegyék öntől, mert azzal nem csak önt, hanem a mennyasszonyt is kínozzák. - magyaráztam és kicsit hátrébb toltam a székem.

- Hát akkor én már megtettem az első lépést, már csak a páromnak kéne befejeznie ezt a kúrát. - mondta pimaszul mosolyogva. Kérdés nélkül felálltam és azonnal karjaiba ugrottam. Szorosan fontam körbe nyakát a kezemmel és a derekát lábaimmal.
- Annyira, de annyira hiányoztál. - suttogtam a fülébe és örömömben pár könnycsepp ki is hullt a szememből.
- Hát még te nekem kicsim. - simogatta a hajam és egy puszit nyomott a hajamra.
- Soha többé nem engedlek el turnéra ilyen hirtelen. Csak akkor mehetsz el, ha 2 hónappal előtte tudok róla. - húzódtam hátrébb és homlokomat az övének döntöttem.
- Igen is. A drága menyasszonyom minden kérése parancs. - mondta mosolyogva.
- Szeretlek.  - suttogtam és ajkaimat övéire nyomtam.
- Én is szeretlek. - suttogta ajkaimba. - És nem sokára azt a kis táblát lecserélheted Mrs. …

Malikra? Horanra? Stylesra?Tomlinsonra? Paynre? vagy esetleg másra? Egyáltalán ez fog történni? Tényleg ilyen happy end lesz?

Vagy inkább így végződne:

Kattan a zár, belépek az ajtón a kis házamban és elönt a boldog újra itthon érzés. Na jó kinek hazudjak, ez nem így, mert az érzés ami eláraszt, üdv újra itthon magányosan. Egyedül egy valaki köszönt boldogan drága kis kutyám, Buddy a hatalmas magyar vizsla. Akit szomszédjaim ettetek négy hónapig, még nem voltam itthon. Bizony négy hónapig jártam Európa nagy városait és különböző divatbemutatókon vettem részt. Na nem léptem kifutóra, nehogy azt higgyétek, hanem a háttérben öltöztettem a modelleket a saját ruháimba. A fiúk stylistjaként felfigyeltek rám és amint ott lejárt a munkaidőm felkértek divattervezőnek egy divatcéghez én pedig boldogan elfogadtam.

- Héj Buddy. Állj már le. - toltam el magamtól kutyámat, aki időközben levett lábamról és arcomat nyalogatta összevissza.

- Szia nővérkém. - jött a semmiből egy váratlan hang.
- Sam? Te mit keresel itt? - álltam fel és meresztettem szememet húgomra.
- Gondoltam meglátogatom a nővéremet, ha ő már 2 éve családja felé se néz. - mosolygott rám.
- Hát örülök, hogy látlak. - öleltem magamhoz sután, majd levéve a magas sarkú cipellőmet elindultam a konyha felé. - Valamit inni?
- Köszönöm nem. - válaszolta.
- Akkor ülj le a nappaliba, mindjárt megyek én is. - kiabáltam neki a konyhából, ahol töltöttem magamnak egy pohár vizet és azonnal lehúztam. Kicsit felkavart a testvérem látványa. - Na itt is vagyok. - léptem be a nappalimba és leültem vele szembe a kanapémra.
- Miért zártál ki minket az életedből? - bökte ki azonnal a kérdését, nem kerülgetve a forró kását.
- Nem tudom. - vallottam be őszintén. - Egyszerűen csak megakartam szakítani minden kapcsolatomat Angliával.
- Miért? - vallatott tovább.
- Ne játsszuk ezt, hogy mint egy két éves mindig csak azt kérdezgeted miért. Inkább, hogyan jutottál be ide. - mondtam kicsit ridegebben.
- Megtaláltam a pótkulcsodat és Carterék elmondták a címedet, apropó Carter. És őket miért űzted el magadtól? - kíváncsiskodott tovább és nem tudta, hogy ezzel bennem mennyi sebet szakít fel újra, mennyi vart kapar le a szívemről.
- Most komolyan ezért jöttél ide? Ezért hogy kérdőre vonj? - háborodtam fel.
- Nem, ne érts félre, csak mindenki aggódik érted. - váltott rögtön nyugtató hangnemre.
- Köszönöm, nem kérek senki aggódásából. - vágtam rá és figyelmemet a mellettem megjelenő Buddy-ra fordítottam.
- Hát rendben. Nem fogom erőltetni, hogy ha te magányban akarsz maradni… - állt fel a kanapéról. - De remélem, azért az esküvőmre eljössz és leszel a tanúm. Számítok rád.
- Te neked esküvőd lesz? - tátottam el a szám, mert annyira hihetetlen, hogy a 23 éves kis húgom esküre hajtja fejét.
- Igen. Még hozzá Harryhez megyek hozzá. - válaszolta.
- Akkor sajnálom, de… - sütöttem le a szemeimet.
- Komolyan Chloé? Miatta nem jössz el? Azt hittem ,azért ennél többet jelentek neked…- mondta mérgesen ,de egyáltalán nem kiabált, csak feszes hangon mondta, ami megijesztett. A saját fegyveremet használta ellenem, mert én szoktam így beszélni, ha ideges vagyok.
- Te ezt nem értheted. - sóhajtottam és kutyám fülét vakargattam, mert nem tudtam húgom szemébe nézni.
- Dehogynem értem. Gyáva vagy és nekem egy ilyen emberre kéne felnéznem, aki még a húga kedvéért sem lenen képes áldozatokat hozni. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de csalódtam benned, méghozzá hatalmasat. - mondta lenéző hangnemben.
- Akkor menj innen. - néztem fel rá, egyenesen a szemébe. - Ha rám se bírsz nézni, akkor menj innen, nem vagyok hajlandó a saját házamban végig hallgatni a kioktatásomat.
- Reméltem, hogy nem így kell elmennem innen. De ha te így akarod. Viszlát Chloé, viszlát egy életre. - mondta némi szomorúsággal és szánalommal a hangjában, majd kiment a nappaliból és nem sokára a bejárati ajtó kattanását hallottam. Amint tudatosult bennem, hogy egyedül maradtam a zokogás hihetetlen sebességgel tört ki belőlem. Hangosan sírtam és kiengedtem minden érzelmemet. Bánatot, keserűséget és ehhez hasonlókat, mert mostanában csak a negatív érzelmek kerítettek hatalmukba. Mostanában? Pár éve, mióta egyedül maradtam. Minden barátom boldogan él valakivel, már a testvérem is a nagy napjára készül, én pedig itt ülök egyedül a kutyámmal és sajnáltatom magam. Szánalmas vagyok, teljesen igaza van a húgomnak és már képtelen lennék bárkinek is a szemébe nézni, hiszen mindenkit ellöktem magamtól, mégis így hogy menjek el az esküvőre? Csak kínoznám magam. De minden az én hibám és senkit nem hibáztathatok. Én küldtem el Őt, én mondtam ,hogy jobb ha békén hagyjuk egymást, mert én nem fogok innen elköltözi és Ő sem költözhet ide, a távolság pedig csak szétmarcangolna minket. Akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak, de most? Most nem a távolság marcangol szét, hanem az üresség, mert akár milyen kis ideig is élvezhettem szeretetét, annak hiánya most megöl. Hirtelen arra eszmélek fel, hogy lábamat bökdösi egy orr. Buddy.
- Mit szeretnél kicsi kutyám? - kérdezem tőle szipogva és megsimogatva a fejét, ő pedig megharapva a nadrágom el kezd rángatni. - Ne Bud, most nincs kedvem játszani. - a kutya feladva elenged, majd elszalad tőlem. Tessék, őt is csak elüldözöm mellőlem. Jobb gazdát érdemelne nálam, olyat aki eleget foglalkozik vele. Újra bökdösést érzek.
- Ne haragudj kicsi kutyám. - vakarom meg fülét, amint észreveszem, hogy újra visszatért hozzám. De ez nem elég neki, újra bökdösni kezd és most már teljesen rá figyelek és így feltűnik, hogy ott egy boríték a szájába. Kiveszem szájából és furcsállva kutyám viselkedését kibontom. Kihúzva belőle a kemény lapot elém tárul húgom esküvői meghívója.
- Ezt miért hoztad ide nekem Bud? - kérdezem kutyámat, mintha beszélni tudna. Újra nadrágomat kezdi ráncigálni és most már felállok, mert úgy érzem, mintha mutatni akarna valamit. Elengedi nadrágomat és el kezd menni előttem, én pedig követem. Egy kívülálló hülyének nézne, hogy a kutyámat követem, de én igen is okos állatnak tartom és sejtem, hogy valamit szeretne tőlem, hiszen miért hozta volna oda nekem a meghívót. Drága kutyusom a szobámba vezet, ahol lefekszik az ágyam elé és nem mozdul onnan. Mereven bámul be az ágy alá. Értetlenül nézem, majd hogy megértsem lehasalok mellé és én is benézek az ágam alá. Meglepetésemre ott egy doboz, amelyről teljesen megfeledkeztem az idők során. Benyúlva kihúzom és törökülésbe helyezkedve magam elé húzom a dobozt. Buddy felülve orrával lebökdösi a tetejét. Még mindig értetlenül tekintek rá, majd lenézek a félig nyitott dobozra, melyben egy esküvői ruha van. De hisz ezt én terveztem és így elfelejtettem volna? Várjunk  csak… Esküvő meghívó, esküvői ruha… Azt akarja, hogy menjek el az esküvőre. Jézusom miket képzelek be magamnak, egy kutya ilyet nem csinál. De mégis, mi lenen, ha elmennék az esküvőre és odaadná ma ruhát Samnek. Megtehetem? Elmehetek? Fogalmam sincs mit csináljak...
Előkapom zsebemből a telefont és belépve a könyvtárba megkeresem Sam nevét és ujjam megáll felette...

Mindenkinek Boldog új évet kívánok!
Évesz :)♥xx
U.i.: félreértés ne essék, folytatom a blogot onnan ahol abba hagytam ez amolyan kis ízelítő a végekből :))