○2.5○

Október 29. /hétfő/

- Mióta ülünk itt? - kérdezem halkan a velem szemben ülő fiútól, miközben szememet a már üres bögrémen legeltetem.

- Hajnal 3 óta. - feleli, mire ráemelem a tekintetemet és barna szempárjába fúrom az enyémet, némán feltéve neki a kérdését, „azaz?”. - Három kerek órája.

- Nem vagy álmos? - érdeklődöm hogy léte felől, hiszen a tegnapi hazaérkezés óta, egyikünk sem aludt egy szemhunyásnyit sem. Válaszként megrázza fejét és egy kis csend után ő is visszakérdez.

- És te? - válaszom ugyanaz, mint az övé volt. Egy cseppet sem vagyok álmos. A rövid kis társalgásnak nem nevezhető szóváltás után mindketten visszamerengtünk a gondolatainkba és újra ránk telepedett a csönd. De ez a csönd nem azt jelentette, hogy bármelyikünk is unatkozna, vagy esetleg kínosan éreznénk magunkat egymás társaságába, csupán azt jelentette, hogy mindketten valami olyan dolgon estünk át tegnap, amit fel kell dolgoznunk. Fel kell dolgoznunk egyedül, önmagunkban, még is együtt. Letéve a lépcsőre a bögrémet a falnak döntöm fejem és lehunyva szemeimet idézem fel a tegnapi napot, mely nem is olyan rég ért véget, pontosan hat órája…

- Üdv édes otthon. - borul térdre Louis barátunk rögvest, miként beér a házba.

- Ez hülye. - rázza rosszallóan a fejét, mégis mosolyogva jegyzi meg legjobb barátja tulajdonságát Harry, miközben kikerüli az éppen földet csókoló fiút.

- Mintha nem ismernéd már több éve. - követi Harryt Niall, csak éppen ő nem fordul a göndör hajú után, hanem egyenesen megy tovább a házban. Szőke barátomat Zayn követi, de ő csak szó nélkül vonul ki az udvarra. (Ezt meg tudtam állapítani, hiszen láttam, ahogy kilépett az erkélyre.)

- Gyere Chloé körbe vezetlek, ha már senki nem foglalkozik azzal, hogy te most vagy itt életedbe először. - mosolyog rám Liam, miközben levesszük cipőnket.

- Oh te vagy a megmentőm Liam. - színészkedem és a hatás kedvéért mellkasomra helyezem kezemet.

- Az egyetlen mentőöv a bolondok tengerében. - tesz hozzá egy másik kifejezést folytatva játékomat, mire harsányan felnevetek.

- Hogy lehet egy idióta a mentőövem abban a tengerben? - teszem fel keresztkérdésemet vigyorogva és már épphogy nem kapom a választ, mikor egy velőt rázó sikoly száguld végig a ház levegőjén.

- Üres a hűtő. - kiabálja a sikítás után Niall, aki ezek szerint a konyhában tartózkodik, habár ez nem meglepetés.

- Hát úgy nehéz lesz bulit tartani. - kel fel a földről Louis leporolva magát, mi pedig értetlenül nézünk rá.

- Bulit tartunk? - kérdezzük szinte szinkronba Louis arcára pedig egy sejtelmes vigyor húzódik. Valószínűleg en ma buli miatt, de most fogjuk arra.

- Igen, meg kell ünnepelni, hogy van egy új tagja szűk kis testvéri körünknek. Idefelé úton már szét is küldtem egy körüzenetet. - magyarázza, majd sarkon fordulva elindul valamerre és mi is követjük. Beérve egy tágas, mi több hatalmas térbe, amely szerintem nappaliként szolgál (óriási TV, hozzá csatlakozó elektrotechnikai kütyükkel na és persze a fekete bőr ülőgarnitúra stb.) Louis ismerteti a tervét a már ott lévő Harryvel, Niallel és Zaynnel is, akik mind egyetértően bólogatnak.

- De akkor valakinek sürgősen el kell menni, bevásárolni. Piát, kaját, élelmiszert, de főleg piát. - hozta tudtunkra az egyértelmű tényt Harry.

- Oké, akkor kiszámolom, hogy ki megy kivel a boltba. - csapta össze tenyereit Lou. - Álljatok szépen sorba. Így ni és akkor kiszámolom. Ecc pecc kimehetsz, boltba Chloé és Harry megy. - vigyorgott a mondóka végén rám és a mellettem álló fiúra, mi pedig szájtátva bámultunk rá.

- Ez így nem ér. - háborodtam fel Harryvel együtt.

- Új szavazást indítványozok. Csalás történt. - szólalt fel utánam Harry.

- Indítványozásodat elutasította a Tomlinson bíróság. - mosolygott ránk negédesen szempillát rebegtetve és már kérdeztük volna az okot, de rögtön belekezdett az érvelésbe. - Az ok pedig, hogy te (mutatott rám) megdobtál az ő (mutatott Harryre) zoknijával. Illetve te (most először Harryre mutatott) tanítottad neki (szegezte rám az ujját) ezt a tevékenységet.

- Te elloptad az egyéni figyelemfelkeltő módszeremet? - fordult felém hirtelen hitetlenkedve Harry.

- Tedd túl magad rajta és essünk minél hamarabb túl azon a vásárláson. - sóhajtottam, majd összeborzoltam a haját.

- Ha gondolod Harry, elmegyek helyetted. - ajánlotta fel a hátam mögül Liam, mire vállam fölött hátranéztem rá halvány mosollyal.

- Nem, nem - kiabált közbe Louis. - Harry és Chloé megy. Zayn intézi a zenét, te elrendezed Liam drága Chloé cuccait a neki kijelölt szobába, Niall te pedig kijelölöd Chloé szobáját.

- Ez így mind oké, de ő fensége mit csinál? - kérdezte Liam érdeklődve a parancsolgató személyt.

- Leülök és pihenek. - válaszolta teljesen egyszerűen, majd mindenkit elküldött a dolgára.

… Halkan felkuncogok magamban, hiszen Louis hülyeségén, csak nevetni tudok, ha még ezzel engem szívat is. A velem szemben ülő fiúnak feltűnik jó kedvem, hiszen lábával óvatosan megbökdösi kezemet, és egy biccentéssel kérdezi meg jó kedvem tárgyát. Megvonva vállam válaszolok, hogy semmiség az egész, majd újra visszamerülök a tegnap emlékeibe, pontosabban visszarepülök a Tescoba…

- Harry nem gondolod, hogy már kicsit sok ez az ital mennyiség? - kérdezem tágra nyílt szemekkel bámulva a kosár tartalmát, miután belepakoltam pár zacskó gumicukrot meg felvágottat és kenyeret.

- Mi hisz ez csak pár üveg pia. - legyintett én meg hüledezve ismételtem meg mondatát

- Csak pár üveg pia? Hat üveg Finlandia, öt üveg Johnny Walker, öt Jack Daniels, három üveg Absolut Vodka, meg még isten tudja mennyi más fajta pia, ja és három tálca sör. Nehéz eldöntenem, hogy alkoholmérgezést akartok, vagy bulit? - fejezem be cinikusan a felsorolást.

- Buli nincs alkoholmérgezés nélkül. - mondja széttárva kezeit vigyorogva.

- De Harry az van agy nélkül. - válaszolok ugyanolyan kifejezéssel, mint ahogy előbb ő szólt. - De én nem foglak hánytatni.

- Nem fogok berúgni… - forgatja meg szemeit megjegyzésemre.

- Annyira. - teszem hozzá, mire egy hangosat sóhajt.

- Rosszabb vagy, mint Liam. Soha többet nem vásárolok veled bulira. - jegyzi meg feladóan, majd elkezdi visszapakolgatni az üvegeket a polcra.

- Ne jól van nem azért mondtam. - állítottam le vállánál fogva és elnyúlva mellette levettem egy üveg Sangriat a polcról. - Csak tudod én ezt jobban szeretem. - ráztam meg az üveget a meglepett arca előtt.

- Megőrjítesz a hangulatváltozásaiddal. - rázta rosszallóan a fejét és a feltett alkoholokat visszarakta a kocsiba. - Nem elég, hogy elállítottad az összes rádiót a kocsimba és minden CD-met leszaroztad, még itt is idegesítesz.

- Harry ezért hívnak lánynak. - nevettem fel bosszankodásán, majd újra elindultam az édességek felé, hiszen ennyi pia mellé még bőszen kell Haribo.

- Tudtad, hogy Harry nem szeret veled vásárolni? - törtem meg hirtelen a csendet halk kérdésemmel, mire megrezzent üldögélő társam.

- Hát persze, mert én vagyok az, aki azt mondja, ezt ne vedd meg, mert drága. - vonta meg a vállát halványan mosolyogva.

- Pedig én úgy hallottam te vetted az Xbox Kinectet. - vontam fel a szemöldököm vigyorogva.

- De adtak hozzá Batmanes játékot, muszáj volt. - magyarázta meg, mire leintettem, majd újra visszahajtottam a fejemet.

- Fáj? - kérdeztem gyors témaváltásban, még is értette mire akarok kilyukadni.

- Fura, mert nem annyira. Viszont azt érzem, hogy most hogy végleg lezártam vele a kapcsolatot mintha elvettek volna egy darabot a szívemből. - avatott be érzéseibe gátlás nélkül.

- És még sem fáj? - csúszik ki a számon az előzőhöz hasonló kérdés, ám ebbe a gondolatmenetébe is belátást enged nekem.

- Érdekes, de nem. Olyan mintha, a szívem tudná, hogy lesz valaki olyan, aki ezt a kis sebet ki tudja egészíteni az övével és ezért inkább türelmesen vár és nem okoz fájdalmat. Olyan, mint a Jenga. Egy olyan kis farúd tűnt el a toronyból, mely pótolható és nem annyira létfontosságú. Tehát a szívem még bírja a súlyt és nem borult fel.

- Rémisztő, de nekem is hasonló érzésem van. Nem teljesen ez, de közelít a tiédhez, viszont az én szívem már nem olyan erős Jenga torony. - nevetek fel keserűen.

- Chloé. - szólít meg halkan, mire egy halk hümmögéssel várom a folytatást. - Köszönöm. - mondja még halkabban és egyből bevillannak a képek, melyekre szavai utalnak.

 - Liam, menj már oda. - próbálom lefelé lökdösni a kanapéról, de ő konokul marad mellettem a bőrfelületen.

- Nem akarok. - mondja és belekapaszkodik a garnitúra szélébe.

- Liam, ezt le kell zárnotok Daniellel. - veszem le a kezemet hátáról és inkább a lelki pszichológiát alkalmazom nála, hiszen ezért járok én fősulira és nem konditerembe, nemde bár?

- De akkor te egyedül maradsz, és tudod mit mondtunk a repülőgépen egymásnak. - fordult felém, én pedig sóhajtva a hajamba túrtam, hogy elmondjam neki, amit gondolok erről.

- Pontosan ezt tettük, de Liam csak fizikailag hagysz egyedül, tudom, hogy vissza fogsz jönni.

- Nem félsz, hogy kibékülök vele? - teszi fel kérdését, ami értetlenséget vált ki belőlem, de fejemet megrázva diplomatikusan válaszolok, magyarán az eszem szerint.

- Ha te boldog vagy, akkor én is. Nem vonhatom meg tőled azt, amit egy ember életében igen is fontos, csak azért mert nekem nincs. - sóhajtok és próbálom vele elhitetni, hogy mindenem ezt érzi, ami nem igaz, mert csak eszem diktálja ezt, a szívem igen is reszket a félelemtől. Remeg, mert ha újra egyedül marad már nem biztos, hogy az újra ránehezedő súlyokat meg tudja tartani.

- Tudod, hogy ezt nem veszem be. - néz egészen mélyre a lelkembe majd folytatja. - ÉS mint már mondtam emlékszel mit ígértünk. Te sírsz én, megvigasztallak, te nevetsz, én is nevetek vele, te egyedül vagy én, nem hagylak magadra.

- Liam. Csak fizikailag hagysz magamra, amúgy lélekben félig velem leszel. - bíztatom tovább,és egy sóhajt kiengedve feladja a makacsságát.

- Nem leszek sokáig, ígérem. - fordul vissza felém, miután feláll, de egy tüzes nézés után már vissza is pördül és folytatja megkezdett útját a gyönyörű göndör hajú lány felé. Szememet végig Liamen tartom és figyelem a mozdulatait, ahogy üdvözli Daniellet, ahogy viselkedik vele. Ezt viszont csak addig tudom csinálni, míg be nem mászik a képembe egy részeg Niall.

- Ittál már Chloé drága? - ül bele az ölembe és a tömény alkohol szag megcsap, ami nem a kezében tartott pohárból jön.

- Aha mindjárt iszok, csak húzzál ki az ölemből és ha csajozni akarsz, moss fogat mert bűzlesz, már most. - lököm le magamról, amit ő nevetve reagál le, én pedig felegyenesedem.

- Nem hiszem, hogy akarok, már megtaláltam azt, aki kell nekem. - mondja teljesen komolyan vigyorogva és szemei is felcsillannak, ahogy rám néz.

- Mi van? - kérdezem összezavartan felette állva.

- Azt hiszem, szerelmes vagyok. - vigyorog továbbra is rám. - Ha lehet ilyen rövid idő alatt szerelemesnek lenni.

- Szerintem túl sokat ittál. - rázom a fejem rosszallóan, mire harsányan felnevet.

- Hát persze. - legyint rá. - De akkor is szerelmes vagyok egy gyönyörű, okos, vicces és szép lányba, ha még csak pár napja ismerem is.

- Niall te…- kezdem tőle rémülten kérdezni, mikor hátulról valaki meg fogja a derekam és egy papírt csúsztat a kezembe.

10 perc múlva a hátsókertben.

Ahogy megfordultam, már nem láttam az üzenet feladóját, de az érintéséből volt tippem, hogy ki az. Megrázva a fejem visszatértem és újra Niallre figyeltem, aki még mindig a kanapén terpeszkedett, úgy ahogy lelöktem magamról. Sóhajtva egyet kikapom kezéből a poharat és beleiszok.

- Mi ez? - nyamnyogom, miután az ízes alkohol torkomat szétmarta.

- Niall piája. - villogtatja a fogszabályzóját. - Az én titkos receptem alapján készült.

- Akkor mindegy. - legyintek és meghúzom újra a poharat, miközben kifelé indulok a hátsókertbe. Ahogy egyre közelebb megyek a kivezető ajtóhoz az emberek sűrűsége is csökkenni kezd, és a zene is hallgatható hangosságban dübörög. Kilépve a tolóajtón, meg sem lepődök a fűben fekvő személyen, hiszen pontosan rászámítottam. Letéve az ablakpárkányra az italomat elindulok felé és szó nélkül leheveredek mellé a hátamra, ahogy ő is tette nem rég.

- Tudtad? - kérdezi rám sem nézve halkan.

- Igen. - válaszolom és én is a kivételesen csillagos eget nézem.

- Honnan? - fordítja felém a fejét és barna szempárja csak azt várja, hogy végre én is felé forduljak.

- Zayn. Tudtam és kész. - mondtam még mindig felfelé bámulva, majd egy kicsit később hozzá tettem. - Na jó, felismertem a kézírásod.

- Semmit nem változtál. - nevet fel halkan és ő is visszafordítja a fejét a sötétség felé.

- Ezt te nem tudhatod. - sóhajtom halkan, lehunyva a szemeimet.

- Miért? - kérdezi újra elfordítva a fejét és most én is felé fordítom a fejem.

- Tudod te azt. - nézek mélyen a szemeibe, amelyek kicsit sötétebb barnák lettek elválásunk óta.

- És nem kezdhetnénk előröl? Vagy inkább folytatni, ahol abba hagytuk? - kérdezi kétségbeesett hangon, ami kicsit megolvasztja szívemet, az olvadék nem elég arra, hogy betöltse azt az űrt amit hagyott.

- Szeretnéd a szimpla választ, vagy fejtsem ki? - próbálom nem annyira, komolyra fogva a témát letiporni a lelkét, de hazudni mégsem hazudhatok neki, hogy de minden a legnagyobb rendben lesz. Inkább a fájó igazság, mint a gyilkos hazugság.

- Fejtsd ki, kérlek. - mosolyodik el keserűen én pedig nagy levegőt véve visszafordítom a fejemet az ég felé és belekezdek monológomba.

- Képzeld el, hogy a sorsunk kis cérnaként kezdte. Mikor barátunk lettek ezek összefonódtak és az évek alatt egy erős kötelet hoztak létre, amit bár megtépázott pár vita, de mindvégig kitartott. De amikor te elmentél az X-factorba és megszakítottad velem a kapcsolatot, azzal együtt kettévágtad a kötelet. Ha mi most folytatni akarnánk, ott ahol abbahagytuk az azt jelentené, hogy csomózzuk össze a kötelet, de egy vastag kötélen nagy csomó keletkezik, amiről nem lehet megfeledkezni. az mindig ott lenne és szúrná a szemünket. Az újrakezdés meg kitudná mennyi ideig tartana. Lebontogatni a kötelet és újra fonni, talán egy élet is kevés lenne rá. - fejezem be a kötél-barátság elméletemet higgadtan.

- Sajnálom. - törte meg a beszédem után kis csendet Zayn halk bocsánat kérésével, amit nem tudtam mire vélni, ezért értetlenül fordítottam felé a fejem.

- Mit sajnálsz?

- Azt hogy ennyi fájdalmat okoztam neked, azt, hogy hülye voltam, mindent. - sorolta és a minden szócskánál felém fordult és a félhomályban, mintha egy- két könnycseppet véltem volna felfedezni a szemében.

- Ne sajnáld. Ami megtörtént, megtörtént, talán a Sors akarta így, talán nem. - mondtam határozott hangon. - Ne okold magad.

- És akkor most mi lesz? - kerülte ki kijelentésemet a kis kérdésével, ami témába vágó, de később kellett volna felmerülniük.

- Nem tudom. Élünk egymás mellett, mint két ismerős. - vontam meg a vállam. - Ennyit tudok felajánlani.

- Elfogadom. - egyezett bele lemondóan.

- Hát akkor ismerősök. - ismételtem meg magam.

- Megölelik egymást az ismerősök? - kérdezte reménykedve, mire megráztam a fejem.

- Maximum születésnap, karácsony vagy ilyesmi ünnepeken. - válaszoltam, majd visszafordítottam fejem az ég felé.

- Chloé?

- Igen?

- Ma éjjel viselkedhetnénk úgy, mint akkor. Csak ma éjjel legyünk újra testvérek.

- Nem Zayn. A ma éjjelből lesz holnap a holnapból lesz holnapután és így tovább. Ezt le kell zárnunk. - jelentettem ki nyugodtan mégis ellentmondást nem tűrően, de Zaynnek ez nem számított sohasem és most sem számít. Felült mellettem és úgy nézett le rám, mélyen a szemembe.

- Kérlek Chloé. Még az sem számít, hogy…- harapta félbe a kérlelő mondatát, mire szemeim kitágultak.

- Mi nem számít? - kérdeztem vissza alkaromra támaszkodva, elemelkedve a hideg fűtől.

- Semmi, vagyis minden… lényegtelen, csak kérlek, adj egy esélyt erre a pár órára. - rázta meg a fejét elterelve a figyelmemet és belezavarodva a mondandójába, de engem

- Azt akartad mondani, hogy nem számít, hogy szerelmes voltam beléd és még az is lehet, hogy mindig ezt az érzést táplálom neked. Igaz? - háborodtam fel és közben fel is álltam idegességembe, amitől kicsit megrémült, de ő is követte mozdulatomat.

- Igen, de … - kezdett volna magyarázkodni a kezem után nyúlva, amit elkaptam és inkább hajamba túrtam vele.

- Hagyjál most békén. - fordultam el tőle, majd fel alá kezdtem toporogni végül felé fordultam. - Csak hogy tudd, már majdnem igent mondtam.

- De Chloé…

- Nem Zayn. Nem fogok bedőlni neked, nem fogsz az ujjad köré csavarni. És amúgy semmi jogod nem volt ahhoz, hogy beleolvass a naplómba. - tettem csípőre a kezem.

- Elég Chloé. - állított meg kissé felemelt hangon, majd egy hangos levegővétel után folytatta. - Azért olvastam el a naplódat, mert ez volt az egyetlen dolog, ami még hozzád kötött. Ez volt az egyetlen dolog, amivel fel tudtam idézni a szép emlékeinket és képzeld el, amikor elolvastam, azt, hogy szerelmes vagy belém, valami bennem is megvillant. De féltelek felkeresni. Féltem, hogy mi van, ha te ezen már túlléptél, ha már lefelejtettél engem és már rég együtt élsz valakivel, aki sokkal jobb, mint én. Amikor pedig megláttalak New Yorkba a lakásotokba, nem hittem a szememnek. Még betegen is olyan szép voltál, hogy nem hittem a szememnek, hogy te az a lány vagy, aki a testvérem volt a közös vér nélkül is.

- Zayn… - kezdtem volna bele a válaszomba, ha meglepődöttségem miatt a szavak nem forrnak a torkomra.

- Ne Chloé. - mosolyodott el erőtlenül. - Ne mondj semmit. Csak… csak most ezt hagyjuk jó?

- Oké. - tátogtam el némán, miközben Zayn el kezdett távolodni tőlem, de azt még láttam, ahogy előveszi a cigis dobozt és meggyújt egyet a szájába…

- Elmegyek lefekszek aludni, mert már fáradt vagyok. - szakította félbe a emlékképeimet az estéről Liam.

- Oké persze, menjél csak. - ráztam vissza magamat a jelenbe egy halvány mosollyal.

- Minden rendben van? - kérdezte arcomat kémlelve, miközben felállt.

- Igen. - bólintottam egyet.

- Tuti?

- Nincsen karikás szemekre krém férfiaknak, úgyhogy menjél aludni. - lökdöstem térdét, de csak halkan felnevetett.

- Pech, mert van.

- Liam húzzál húzni a lóbőrt. - húztam össze a szemöldökeimet. Mosolyogva megrázta a fejét, majd lehajolva egy puszit nyomott a homlokomra és egy jó éjt után, távozott társaságomból.

Magamra maradtam, bár idáig sem beszélgettem túl sokat Liammel, de a tudat, hogy ott volt mellettem és bármikor elkapott volna még is egy fajta 

biztonságérzetet adott. Most pedig kicsit instabilnak érzem magam. Nem tudom mit kéne csinálnom. Az amit Zayn mondott nekem, ez valamit elindított bennem, valamit megmozgatott, de még sem tudom, hogy mit. Most abban az állapotban vagyok, hogy semmit nem tudok.  Képtelen vagyok ésszerűen gondolkozni, cselekedni pedig valamit muszáj csinálnom, mert tehetetlennek érzem magamat emiatt és ez borzalmas. Hirtelen eszembe jutott valami. Eszembe jutott, hogy mikor körbe vezettek a fiúk mutatták, hogy van egy kis ház szemben a ház hátával, ahol hangszereket tárolnak. Felpattanva a lépcsőről, ott hagyva a bögrémet elindultam az előbb említett hely felé, hát ha tudok valamit kezdeni magammal a hangszerek között, hiszen páran tudok játszani. Na jó csak zongorázni tudok, de ha szerencsém van akkor lesz ott egy darab a hangszerből. Kifelé menet gondolkoztam ezen, miközben felkaptam egy pulcsit a fogasról, hogy nehogy megfázzak, habár a fűben fekve biztos, hogy felfáztam. Kiérve a kertbe lépteimet meggyorsítottam a nedves fűben, hogy minél hamarabb érjek oda a házhoz, mert sejtésem beigazolódott. Amint kiléptem a hideg megcsapott és még a papucsomba is belement a fűről a víz. Beérve a kis házba, ami tényleg nem volt túlzottan nagy, a fiúk házához képest, mosolyogva észleltem, hogy a sarokban bizony ott egy zongora. Lassan odasétáltam, leültem az előtte lévő székre és felnyitottam a billentyűket takaró fedelet. Ujjaimat végighúzva minden billentyűn gondolkoztam el, hogy még is mit játszhatnék, ami kifejezi az érzéseimet. Mikor eszembe jutott a dal, amit ne mrég hallottam csak meg és nem rég sajátítottam el, azonnal leütöttem az első hangot, majd nem sokkal követte a hangom is.

In my memory / Az emlékezetemben

All the small things/ Minden apró dolog

Like daggers in my mind/ Mint tőrök az elmémben

In my memory/ Az emlékezetemben

While my head bleeds/ Miközben vérzik a fejem

The words I'll never find/ A szavak, amiket soha nem fogok megtalálni

That I always meant to say to you / Amiket mindig el akartam mondani neked

I can't/ Nem tudom

Cause you turned your face/ Mert elfordítottad a fejed

And now I can't feel you anymore/ És többé már nem érezlek

Turn your face/ Mert elfordítottad a fejed

So now I can't see you anymore/ Szóval most már nem látlak

Walk away / Elmenni

Until you're not standing at my door/ Amíg már nem állsz az ajtómban

Turn your face, walk away and stay/ Elfordítod a fejed, elmész és maradsz

Turn your face, hmm oh/ Elfordítod a fejed, hmm oh

In my memory/ Az emlékezetemben

I was hurting/ Megsérültem

Long before we met, oh/ Sokkal azelőtt, hogy találkoztunk, oh

In my memory/ Az emlékezetemben

There's still burning/ Még mindig égnek

Fingerprints you left/ Az ujjlenyomatok, amiket hagytál

And I'll always meant to say to you / És mindig el akartam mondani neked

I can't/ Nem tudom

So just turn your face/ Szóval csak fordítsd el a fejed

Until I can't see you anymore/ Amíg többé már nem látlak

Turn your face/ Elfordítod a fejed

Until I can't see you anymore/ Amíg többé már nem látlak

Walk away / Elmenni

Until you're not standing at my door/ Amíg már nem állsz az ajtómban

Turn your face, walk away and stay/ Elfordítod a fejed, elmész és maradsz

Turn your face / Elfordítod a fejed

Each time I take you back/ Mindig, amikor visszafogadlak

You bring one thousand cries/ Ezer sírást hozol

And I accept them, like a fool oh/És elfogadom őket, mint egy bolond oh

So now what's your excuse/ Szóval most mi a kifogásod

What do we have to lose/ Mit kell elvesztenünk

Since I'm already losing you/ Mert már elvesztettelek

So hard to face/ Olyan nehéz szembenézni azzal

That I can't feel you anymore/ Hogy többé már nem érezhetlek

Hard to face/ Nehéz szembenézni azzal

That I can't see you anymore/ Hogy többé már nem láthatlak

So walk away/ Szóval menj el

Until you're not standing at my door/ Amíg már nem állsz az ajtómban

Turn your face, walk away, and stay/ Elfordítod a fejed, elmész és maradsz

Turn your face/ Elfordítod a fejed

Turn your face, and stay/ Elfordítod a fejed és maradsz

Turn your face/ Elfordítod a fejed

Befejeztem a dalt, a csend újra rászállt a kis házra és újra visszatértem a tehetetlen állapotomba, viszont rettentő jól esett, hogy kiadhattam magamból az érzéseimet, ha még ezt Ő is hallotta.  Hogy tudta hallani, mikor egyedül voltam bent? Hallottam mikor bejött, most pedig várom, hogy megszólaljon.

- Mióta zongorázol? - kérdezte, mire összerezzentem, hiába vártam.

- Mióta elmentél. - felelem háttal neki, lehajtott fejjel a zongorát nézve.

- Miattam? - folytatta a faggatózást és léptein hallottam, hogy felém sétál. Nem válaszoltam. - Chloé!

- Igen. - suttogtam.

- Kérdezhetek valamit? - ült le mellém a székre és kezemre rakta a kezét, ami arra késztetett felnézzek szemeibe.

- Idáig is faggatóztál. - mosolyodtam el halványan és nem tudom miért, de egy furcsa félelem érzet töltött el.

- De őszintén válaszolj. - kérte még mindig fogva tartva a szemem, majd bólintásom után kibökte a kérdését

- Ha azt mondom, hogy szeretlek, szerelmes vagyok beléd, elhiszed?

○○○○○○○○○

Sziasztok! 

Ég az arcom, hogy ilyen későn hoztam részt, de nagyon besűrűsödtem. Egyedül gondolkozni tudtam, írni nem sajnos. :( Viszont most itt van és igyekszem a kövi résszel ahogy csak tudok. Tudom, hogy a függő végeket annyira nem szeretitek, de ez annyira nem is függő vég.Kérlek szépen írjátok le az Őszinte véleményeteket, mert most nagyon bizonytalan vagyok magamban + hogy mennyire utáltok, azért mert ilyen felelőtlenül hozom a részeket :(A díjakat köszönöm szépen amint lesz időm kirakom. :))Remélem annyira nem haragszotok. 

Évesz,xx

U.i.: Itt is Boldog Szülinapot Tillaaaa♥

U.i. 2 : Hirdetés!  Aki még nem tette nézzen be az új blogomra ha szeretne és Drága egyetlen bloggerinának akit imádok Maya D.-nek az új blogját is ajánlom :)) 

Happiness

It's a little Life