○2.4○

Ezt a részt két embernek szánom. Adrinak, aki ezt kapja a mikuláscsomagja mellé, illetve Maya D.-nek, mert megérdemli :))))

Október. 28. /Vasárnap/

Kedves naplóm!
Na jó ez így nagyon béna, többet nem szólítalak meg, viszont van egy jó hír. A hét eleji sötétségből kezdek kilábalni. Nem azt mondom, hogy már kint vagyok a napfényen, de jó úton haladok hála egy Louis nevezetű srácnak, meg a haverjainak. Valahogy tudtak nekem annyi erőt adni, hogy mindenbe beleegyezzek, és ne érdekeljen Zayn. Ez idáig elméletben működik csak, de majd ma kiderül, hogy élőben is úgy dolgozik-e a rendszer. Bizony, ma indulunk! Most még visszamegyünk Londonba, mert van nekik X-factoros szereplésük, meg még ezernyi dolguk, én ezt nem tartom számon. Úgyhogy most vissza a hazába. Sőt a fiúk megengedték, hogy meglátogassam a szüleimet. (Azt mondták Pault majd elintézik) Na de nekem azt hiszem mennem kell, hiszen mindjárt indul a fémmadár. (Louis tanította)

Chloé,xx

Ezzel a kis bejegyzéssel nyitom meg a turné időszakát, viszont most kénytelen vagyok bezárni a kis könyvecskémet és elrakni, hiszen vár egy új időszak. Nehéz, de szerintem jó lesz ez a turné, mert tudom, ott van (helyben) minimum 1, maximum 4 ember, akik nem engednek a padlóra omlani újra.

- Készen vagy már?  Ha miattad késsük le a gépet esküszöm beköplek Paulnak. – jött be a szobámba az a minimum 1 ember.

- Készen vagyok már. Indulhatunk. – álltam fel rögtön és vállamra kapva a táskámat elindultam az ajtó felé, ahol ő is állt. Mikor elhaladtam mellette akkor szólalt meg.

- És a bőröndök? – kérdezte, mire visszafordulva megveregettem a vállát.

- Bizony a bőröndök. – majd egy halk kuncogás után folytattam a kifelé vezető utamat.

- De még csak nem is gurulósak. – siránkozott hangosan, hogy én is halljam.

- Imádom ezeket a bőröndöket, úgyhogy el ne ejtsd őket! – kiáltottam vissza, miközben már a cipőmet vettem fel.

- Nem segítenél? – kérdezte Louis már a harmadikon járva bőröndökkel beborítva.

- Miért ne szóltál előbb. – dorgáltam meg, majd levettem a tetejéről a legkisebb bőröndöt és folytattam a lépcsőzést, de barátom megakadt.

- Komolyan Chloé? Ennyi? – kérdezte szemre hányóan kihajolva a bőröndök mögül, mire bólogatni kezdtem ártatlan mosollyal. -  Te nőszemély, de legalább végre a bolondos énedet látom.

- Te még bele is fogsz unni abba. – nevettem és a lépcsőház falai visszhangozták a nevetésem.

- Annak örülnék a legjobban. – motyogta, de nem elég ügyesen, hiszen én is meghallottam, de szó nélkül hagytam és inkább csak megmosolyogtam. Annyira fura érzés, hogy alig pár napja ismerem és már ő is olyan mintha a testvérem lenne, úgy védelmez mindentől és mindig csak a jót akarja nekem.

- Chloé. – zökkent ki egy kiabálás a gondolkodásomból, mire feleszmélek, hogy becsaptam Louis előtt az ajtót. Gyorsan visszafordultam és azonnal kinyitottam neki az ajtót.

- Ne haragudj. – néztem rá boci szemekkel, mikor már láttam arcát, mire csak megforgatta a szemeit.

- Inkább szólj a kocsiban alvó embereknek, hogy nyissák ki a csomagtartót. – biccentett a fejével a kocsi felé, én pedig készségesen odaugráltam a járműhöz és feltéptem az ajtaját.

- Harry segíts drágalátos jó barátodnak, mert mindjárt megszakad. – szóltam a rögtön az ablak mellett göndörnek, mire nyöszörögve, de felállt és segített a kint szenvedő málhás szamaramon. Mind addig, amíg ők szerencsétlenkedtek a táskáimmal én bepattantam a nekem fent hagyott helyen Liam és Niall közé. Mindkettejük nyakát átkarolva húztam őket magamhoz és ők boldogan öleltek vissza engem.

- Na mi van Chloé jó kedved van? – érdeklődött a csokiját faló Niall, mire mosolyogva bólogattam. Aztán hirtelen eszembe jutott. Hol van Ő? Hiszen neki is itt kéne lennie nem?

- Elől ül. – suttogta halkan Liam az anyós ülés felé biccentve. Óvatosan arra fordítottam a fejem, de kár volt, hiszen szemei még a tükrön keresztül is elkaptak. Egyedül az szakított el tőle, hogy az autóajtaját feltépték.

- Indulhatunk? – pattant be a két előbb még kint szerencsétlenkedő majom, mire az engem közre fogó két fiú hangosan válaszolt én pedig csak bólintottam egyet. Még mielőtt elindultunk volna Louis apró kis üzenetére figyeltem fel, melyből igyekeztem erőt meríteni egy időre.

„Ne törődj vele!”

A gépen ülve épp zenét hallgatva bámultam ki az ablakon, illetve néha végig néztem a társaságon, akik már ez alatt az egy óra alatt el-elbóbiskoltak. Szemben velem ült a két jó madár Harry és Louis egymásnak dőlve, a mellettünk lévő négyesben pedig Liam, Niall és Zayn. Az utóbbi ember sikeresen pont úgy ült, hogy tökéletes kilátásom nyílt az egész lakjára, ahogy összegubózódva ült neki dőlve a gép oldalának és aludt. Szemem most elidőzött rajta és végig mértem alaposabban az arcát, csakhogy kínozzam egy kicsit magam. Mert ha még nem ismernétek, elég gyakran megjelenik a mazochista énem. Éljen!  Arcán gyötörtség ült és szemei alatt pedig sötét karikák voltak, amik épp, hogy látszódtak kreol bőrén. Mintha nem tudott volna aludni már több napja. Tényleg ennyire mélyen érintette volna őt is a veszekedésünk? Őt is bántja vajon a dolog? Nem csak én érzem magam rohadtul? Ezek a kérdések merültek fel bennem és a veszteség úja mellé beköltözött még egy érzés, amit úgy hívnak lelkiismeret. Ez az, sikeresen elértem, hogy most már lelkiismeret furdalásom is legyen. Tényleg ennyire szánalmas vagyok? Hogy nem csak magamat, hanem másokat is tönkre teszek? Még mielőtt kimondhatnám magamban a választ egy büdös zokni talál fejbe.
- Mi a szar? - csippentem ujjaim közé az ölemben heverő említett ruhadarabot.
- Ne ostorozd önmagad! - szólt rám Harry, akinek egyik lábán nem volt se cipő se zokni.
- Te meg ne dobálj arcba a poshadt zokniddal. - dobtam le a földre.
- Bocs de ez volt ami a kezembe akadt. - rántotta meg a vállát.
- Mi van, ha a hülye gombás lábad miatt herpeszem lesz? - hüledeztem.
- Nem fogsz csókolózni egy darabig, de szerencsédre nincs ilyen problémám. - vigyorgott rám, majd az orrom alá tolta meztelen talpát. - Ellenőrizd csak.
- Fúj vidd már innen, mindjárt hányok. - toltam el fintorogva. Harry visszahúzva a lábát felállt és átült mellém, aminek hatására a rajta alvó Louis egy horkanás kíséretében eldőlt.
- Már egy ideje láttam, hogy őt bámultad. - suttogta oda nekem komolyra fordítva a szót.
- Akkor mindek tagadjam. - figyeltem az ölembe pihenő ujjaimat, amelyek egymással játszottak.

- Amikor megdobtalak a zoknimmal, akkor azt azért tettem, mert olyasmi futott át az arcodon, ami nagyon nem tetszett. - magyarázta és egyből leesett, hogy azt szeretné, mondjam el, mi bánt.
- Szánalmasnak éreztem magam. Mert nem csak magamat löktem bele a feneketlen szakadékba, hanem őt is magammal rántottam. Megjelent a lelkiismeretem és még nyomorultabbul éreztem magam. - vallottam be, mert ha már beletartozik abba a bagázsba, akik emelnek felfelé a sötétségből, akkor megérdemli az őszinteségemet.
- Ez nem igaz. Te beleestél a szakadékba, ő pedig utánad ugrod, szabad akaratából ,mert tudta hogy teljes mértékben igazad van és most vezekel magában. Tehát most a saját bűneiben fürdik, úgyhogy erről te nem tehetsz. - karolta át a vállam és mellkasához húzott.
- Ezt magyarázd meg a mazochista énemnek.  - mormogtam.
- Na jó elég már ebből a búból. Mutasd meg neki, hogy te már túlléptél rajta. Bulizzunk. - az utolsó szónál pedig felpattanta és elkezdett táncolni, mint egy hülye, mire belőlem kitört a röhögés.
- Styles. Most azonnal ide jössz mellém és leülsz. Nem ugrálunk a gépen, jól tudod. - szólt mögülünk mérges szikla szilár és hideg hangon Paul.
- Baszki. - morogta orra alá, én pedig még jobban röhögtem szerencsétlenségén.
- Styles, miért nem látlak még itt mellettem? - hallottuk újra Paul hangját.
- Legalább már nevetsz. - motyogta nekem ód önelégült mosollyal, miközben elhaladt mellettem. Kicsordulni készülő könnyeimet letörölve felültem és igyekeztem kontrolálni újra és újra kitörni készülő nevetésemet.
- Chloé, van még egy szabad hely mellettünk, sőt 2 is. Elférsz, hogy ha tovább nevetsz. - szólt rám is Paul.
- Befejeztem. - szóltam vissza és egy torokköszörülés után újra elkezdtem zenét hallgatni és pechemre minden gondolatom visszaszállt a fejemben és továbbra sem hagyott nyugodni.
Ugyanúgy tovább kezdtem ostorozni magam, de újra megzavart valami. Valami nesz, miközben csend volt a fülemben. Kivettem a fülhallgatót és ráncolt szemöldökkel körül néztem. Először nem láttam semmi furcsát, ezért vállat vonva már merültem volna el újra a sajnálkozó világomba, amikor valaki megfogta a bokámat. Annyira megijedtem, hogy hirtelen felsikkantotta megy picit, de amint megláttam Niall pisszegő arcát, amint hason kúszik át hozzám, befogtam a számat és a szívemre tettem a kezemet.
- Normális vagy, tudod hogy megijedtem? - kérdeztem suttogva, majd felsegítettem. - Miért nem álltál fel és jöttél át úgy?

- Mert, ahogy látom Paul most dühös és hallottam, hogy miről beszélgettek Harryvel és mikor megláttam, hogy újra önmarcangolásba kezdesz ide kellett jönnöm. - magyarázta. - Ja és idekúsztam hason, nehogy észrevegyen morci maci.
- Morci maci? - néztem rá idétlenül vigyorogva, mert ez a név meglepett.
- Hát mert Paul olyan mint egy maci és mivel most morcos ezért morci maci. De amúgy nem mindig ilyen, csak most biztos van valami zűr és ilyenkor harapós.
- Értem. - húztam el a szó végét egy kicsit.
- Harryre van kiakadva nagyon, mert miatta felmondott a stylistunk. - morogta csukott szemmel nekünk a szemben lévő üléseken fekvő Louis.
- Jó tudni. Akkor most kivel megyek majd el vásárolni? - nézett riadtan Niall.
- Majd eljössz velem. Levelezőn elvégeztem egy divattervezői fősulit. - borzoltam össze a haját halványan mosolyogva-
- Oh akkor jó. - engedett ki egy sóhajt, majd felém fordult és törökülésbe helyezkedett az ülésen.  - Na de vissza a témára, ami miatt jöttem.
- Folytasd. - bólintottam egyet, hogy várom a beszédét.
- Nyugi én nem foglak kioktatni, nem mondom el mit gondolok csak egy kis papírt hoztam. - nyúlt a farzsebébe, majd átnyújtott nekem egy kis négyzetté hajtogatott papírt. Még kibontottam és elolvastam, csak dumált. - Ez igazából egy dalszöveg, a The Scriptnek az egyik dalszöveg részlete és én ezt igaznak tartom. Nem mondom azt, hogy veled is ez fog történni, mert ez egy kapcsolatról szól és tudjuk, hogy a ti barátságotok Zaynnel sokkal mélyebb volt, mint bármilyen párkapcsolat. Ti testvérek voltatok. De azért tartsd meg, hogy legalább fel tudj készülni erre a hat lépcsőfokra. 

- Köszönöm Niall. - suttogtam amint felnéztem a lapból. Suttogtam, mert most csak ennyire futotta. Könnyek ellepték a szemeimet, mert e a kis lapocska, ez a gesztus annyit jelentett nekem ,hogy el sem tudom mondani. Azonnal Niall nyakába vetettem magam és szorosan öleltem magamhoz, ő pedig derekamnál fogva szorított magához.
- Mindannyian itt vagyunk neked kicsi lány. Ezt sose felejtsd el. - suttogta a fülembe, miközben a hajamat simogatta. - Mi a srácokkal testvérek vagyunk, bratyók, te pedig a mi kis húgunk vagy, akit bármitől megvédünk.

- Még a bátyádtól is? - kérdeztem suttogva, mire halkan felnevetett.
- Igen, ha kell, akkor igen. - suttogta és egy puszit nyomott hajamra, amitől kuncognom kellett.
- Köszönöm. Köszönöm bátyus. - suttogtam mosolyogva.
- Na meg ne lássalak sírni. Ki fogtok békülni és tovább léptek rajta. Megbeszéltük? - tolt el magától és vállamnál fogva tartott, de nem tudtam szemeibe nézni.  Egyik kezét leemelte vállamról és állam alá helyezve elérte, hogy a szemébe nézzek. - Neked is és neki is még időre van szükségetek. Meg kell bocsátanotok. Ő neki magának, te neked pedig neki.
- Én igyekszem, de… - néztem el oldalra, majd mondandómat nem tudtam befejezni.  Niall egy hangos sóhajt megeresztett, majd két keze közé fogva a fejemet magához húzta és egy puszit nyomott homlokomra. Miután újra visszahúzódott telefonja pittyent egyet, de a készülék a saját helyén volt. Bocsánat kérően nézett rám, mire én mosolyogva bólintottam egyet. Óvatosan hátranézett, majd lehasalva a földre elkezdett visszakúszni. Mikor közép tájt járt, hirtelen megállt, mert valaki megszólalt.
- Paul. Niall rosszalkodik. - köpte be Harry drága barátomat, aki halk szitkozódások közben gyorsan visszamászott és elhelyezkedett a széken mintha meg se mozdult volna, ám ez nem jött be.
- Horan. Most. Ide. Mellénk. - szólt megint dühösen Paul.

- Megyek. - szólt búsan és lehajtott fejjel baktatott oda és ledobta magát Harry mellé. Hát Paul tényleg ideges. Miközben elment mellettem egy bocsánatot tátogtam neki, de csak megrántotta a vállát fél mosollyal és mutatta, hogy ott a telefonja. Elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy ezt a srácot semmi nem tudja letörni. Ő maga a két talpon álló boldogság. Szőke hajával, fogszabályzós vigyorával és furcsa nevetésével, mindenkinek bearanyozza a napját. Persze, nem csak őt imádom, hanem Harryt, Louist és Liamet is. Az ötödik tag pedig maradjon függőben. Mivel, már két szórakoztatómat is elkapta a repülőgép magánrendőrsége és fogdába zárta újra egyedül maradtam, és újra a zenének szenteltem figyelmemet, most viszont már aludni akartam. Már majdnem elaludtam a lassú dallamokra, amik a fülemben szóltak, mikor megszűnt a zene. Szemeim hirtelen kipattantak és szomorúan vették észre, hogy telefonom elsötétült vagy mondjuk úgy, lemerült
- A rohadt életbe. - szitkozódtam magamban, mert így már tényleg nem tudok elmenekülni a kínzó gondolatok elől. A zene még csak-csak elvonja a figyelmemet, de ez így hogy csak bámulom a felhőket nem fog menni. Persze van iPodom is, a bőröndben. Király mi?

- Mi történt? - ült le mellém Liam, akit észre se vettem ,hogy átjött.
- Paul nem vette észre, hogy átjöttél? - kérdeztem szemöldököm összevonva.
- Rám nem mérges, de miután Niall elég nagy számlát összehozott egy étteremben, Harry pedig elűzte a 3. stylistunkat érthető, hogy rájuk ki van akadva. - magyarázta halványan mosolyogva a fiú, aki még előbb aludt és látszik is kicsit szemein.

- Ja így már mindjárt más. - mosolyodtam el.
- Na de miért kellett a szitkozódásodra felébrednem? - kérdezte pimasz mosollyal.
- Hát lemerült a telefonom és így nem tudok zenét hallgatni. - mutattam szomorúan az ölemben heverő iPhone-ra.
- Akarod az enyémet és hallgathatod az én zenéimet? - ajánlott fel és kihúzta zsebéből a Blackberryjét.
- És akkor te? - kérdeztem, ő pedig megvonta a vállát.

- El leszek. Miattam ne aggódj. - mosolygott rám, de elég erőtlenül. Feloldottam a telefont és egy kép hármas tárul elém. Mind a hárman egy és ugyanazon barna göndör hajú lánnyal volt rajta, akit Daniellenek hívnak, ha jól emlékszem.
- Nagyon szép a barátnőd. - jegyeztem meg felpillantva rá, de arca elhidegült és tudtam, hogy most olyanra tapintottam rá, amire nem kellet volna.
- Már nem a barátnőm. - suttogta rekedtes hangon. - Szakítottunk.
- Oh, sajnálom. Ezt nem tudtam. - mondtam halkan és kínomban fülem mögé tűrtem a hajam és a telefonján kerestem a zenéket.
- Nem gond, csak még… - kezdte, de mintha valamitől tartna, mintha nem bízna bennem félbe hagyta. - Áh hagyjuk.
- Liam. - szólítottam meg és nem tudom mitől, de ömleni kezdett belőlem a szó, ahogy felnéztem rá és láttam, hogy figyel. - Tudom, hogy ez furcsa, de szeretném, hogy ha nem úgy tekintenétek rám, mint egy agyturkász, aki azért foglalkozik veletek, hogy pénzt vagy sikert keressen. Szeretném, ha úgy tekintenétek rám, mint egy barátra. Egy olyan barátra, akivel bármit meg tudtok beszélni, aki minden titkotokat megőrzi. Az, hogy könyvet, vagy szakvizsgát, ahogy tetszik, kel írnom rólatok, nem azt jelenti, hogy mindent szóról szóra leírok. Ha valamit szeretnél, hogy ne legyen benne, azt természetesen nem írom le, meg persze ti át fogjátok olvasni előtte, és ami nem tetszik, azt kihúzzuk. Szóval csak azt szeretném, hogy bízzatok bennem és úgy tekintsetek rám, mint egy barátra, egy testvérre, akire bármikor számíthatsz. Érted? - fejeztem be a monológomat, amit fogalma sincs mikor építettem így föl és ha most visszakérdeznék, akkor már nem tudnám elmondani. Liam csak lágyan hangtalanul elnevette magát, majd bevezető nélkül szemét az enyémnek szegezte és el kezdett mesélni.

- Lassan több mint 2 éve voltunk együtt. Boldogak voltunk, én tényleg szerettem őt, teljes szívemből. Sőt talán még mindig szeretem a szívem egy részével, mert már tudom, hogy elengedtem. Már nem kaphatom vissza. Ha a sors így akarta, hogy mi elváljunk, akkor belenyugszom. Tudom, hogy nagyon nehéz feladatnak állítottam ki őt, mint barátnőm és talán keveset foglalkoztam vele, de legalább tanultam belőle.

- És mi okból szakítottatok? - érdeklődtem, mert tényleg érdekelt és láttam, hogy ez tényleg nagyon fáj neki.
- Azt mondta, neki ez nem megy. Mikor én otthon vagyok, neki kell elmennie, mikor ő otthon van, akkor fordítva. Egy normális kapcsolathoz nem elég 1-2 nap egy hónapban. Plusz akkor sem tudtam mellette lenni, mikor a rajongók egy része zaklatta, és észre se vettem, hogy mennyire bántja őt. Megbeszéltük, hogy most ezt így hagyjuk abba. Amúgy is, egy idő után a korkülönbség is számítana, hiszen én nem akarok 25 éves korom előtt nagyon gyereket, akár mennyire is imádom őket, de előbb le kell nyugodnia karrierünknek. Viszont 25 éves koromra Dani már 30 éves lesz, nem tehetem ezt meg vele. Érted? Így ezt láttuk jobbnak, hogy mindketten külön úton folytatjuk. - fejtette ki teljesen őszintén és láttam, hogy próbál úgy tenni, mint aki nagyon erős és nem fáj neki. Viszont átlátok rajta. Látom a szemében, hogy igenis megsebezte őt ez a szakítás. - Ezt még neked meséltem el így először, teljesen. A fiúknak is csak annyit mondtam, hogy Daniellel szakítottam, azt nem hogy miért és hogyan.

- Köszönöm. - suttogtam neki megértően, majd kitártam kezeimet. - Egy ölelés segít egy picit?
- Próbáljuk ki. - mondta elmosolyodva és oda hajolva hozzám átkarolta a nyakamat és úgy szorított magához. Egyik kezét hajamba túrta és úgy szorított magához egyre erősebben, én pedig csak erősen karoltam át derekát és simogattam a hátát.

- Félek Chloé. - suttogta.
- Mitől félsz Liam? - kérdeztem én is halkan.
- Félek, hogy egyedül maradok. Nekem ő volt a támaszpontom, ő volt az, aki megfogott, ha szédülni kezdtem és majdnem összeestem. Ő elkapott és újra talpra állított. - suttogta keservesen és éreztem, hogy pár forró könnycseppje a nyakamra hullott.
- Sssh. - próbálom csitítgatni. - Nem maradsz egyedül. Mi itt vagyunk neked, amíg rád nem talál újra a szerelem.
- Chloé, mi van ha… mi van ha, én nekem már soha nem lesz kapcsolatom. Ha nem lesz családom és egyedül maradok örökre. - suttogja tovább kétségbeesetten és a szívemet facsarja keserű feltételezése.
- Liam, te annyira nagyszerű fiú vagy. Te egy álom vagy, lehetetlen, hogy ne találjon rád a szereleme újra. - suttogom neki vissza és érzem, hogy már nekem is könnyek gyűlnek a szemeimben, olyan kétségbeesetten szorít magához. Emlékeztet arra, amikor én szorítottam így Louist.

- Chloé félek. - suttogta teljesen erőtlenül és utána már csak azt éreztem, hogy lágyan rázkódik teste a sírástól. Engedtem, hogy had sírjon a vállamon, hátha ez kicsit megnyugtatja. Lágyan simogattam hátát, tarkóját, hátha kicsit tudom neki biztosítani, hogy nincs egyedül. Egy idő után abba maradt a remegése és szorítás is enyhülni kezdett. Lassan eltávolodott tőlem és piros szemeiből kezeivel törölgetni kezdte a könnyeit.
- Ne haragudj, csak ez most így kitört. - suttogta remegő hangon.
- Jaj dehogy. - simítottam kezem combjára. - Ez természetes.
- Most biztos egy gyenge nyámnyila alaknak tartasz. - nevetett fel kínosan, mire elmosolyodtam.
- Nem, mert tudod csak azok sírnak, akik nagyon sokáig erősek. Mikor szakítottatok? - kérdeztem.
- Másfél hónapja. - suttogta.
- Az rengeteg idő. És te ennyi ideig képes voltál azt játszani mindenki előtt, hogy veled minden rendben és a te lelki világod a tökéletesebbnél is jobb. - mondtam neki.
- Ha egyszer ezt várják el tőlem? - nevetett fel ismét kínosan és szipogott egyet.
- Liam. Senki nem várja el ezt tőled. Azok, akik tényleg szeretnek, azok a rajongók megértenek, és ha kell veled együtt sírnak, akik pedig nem azokra nincs is szükségetek. - hajoltam hozzá közelebb és valami oknál fogva két kezem közé fogtam az arcát és letöröltem a könnyeit.
- Chloé én már gyenge vagyok ehhez. Már nem bírom tovább a hírnevet, felemészt, hogy már azt olvasom, hogy Leona Lewissal randizom. - suttogta ismét meggyötörten. Annyira sajnáltam, annyira fájt nekem, az, hogy ilyennek láttam ezt a kedves, szeretetteljes srácot.
- Akkor együtt erősek leszünk rendben? Ha egyedül nem tudunk valamin túllépni, vagy nem tudunk valamit megoldani, akkor lehet, hogy ahhoz kell segítség. Én segítek neked mindenben és megpróbálok támaszod leni, ha nem is olyan értelemben, mint Dani. - magyaráztam neki és közben puha arcán néha végig simítottam hüvelykujjával.

- Köszönöm. - suttogta és egy őszinte mosoly halvány jele jelent meg az arcán. - És ígérem én is segítek neked, támaszod leszek bármikor.

- Ketten legyőzünk mindent, rendben? - kérdeztem és most elengedtem arcát. Kezeimet ölembe engedtem, de ő utána nyúlt.
- Ketten egyedül. - suttogta és két keze közé fogta az én kezeimet és éreztem, vagy éreztük, hogy itt most valami fura dolog történt, de egyikünk sem tudta megmagyarázni, hogy mi köttetődött most itt kettőnk közt, ezért egyelőre barátságnak neveztük el. Szoros erős barátságnak. Miután Liam kicsit jobban lenyugodott odaadtam neki a fülhallgató egyik felét, a másikat pedig az én fülembe dugtam és elindítottam egy Ed Sheeran lejátszási listát. Szótlanul hallgattuk Ed jellegzetes nyugodt és kellemes akusztikus dalait. Neki dőltem mellkasának és szememet lehunyva élveztem, ahogy eljut tudatomig a dalszövegek jelentése. Ő pedig lazán magához ölelt és karját az enyémmel egyvonalban tartotta. Mikor a rengeteg dal közül véget ért az egyik kedvencem, a Cold Coffe, elindult egy számomra ismeretlen dal, ezért még jobban figyeltem a dalszövegére, mert Ed összes dalának a varázsa ott rejtőzik a szavak közt.

Treat me beneath this clear night sky

And I will lie with you

I start to feel those butterflies

When I'm next to you

Tell me your secrets

Give me a friend

Let all the good times flood in

Do I love you?

Do I hate you?

I can't make up my mind

So let's freefall

See where we land

It's been this way since we were young

We'll fight and then make up

I'll breathe your air into my lungs

When I feel your touch

Tell me your secrets

Give me a friend

Let all the good times flood in

Do I love you?

Do I hate you?

I can't make up my mind

So let's freefall

And see where we land

Tell me your secrets

Give me a friend

Let all the good times flood in

Do I love you?

Do I hate you?

I can't make up my mind

So let's freefall

And see where we land

Mire a dal véget ért, csak azt vettem észre, hogy Liam kiveszi a kezemből a telefont és leállítja a zenét. Mielőtt megszólalt volna, egyik kezével óvatosan a fülem mögé tűrt egy nagyobb hajtincset.
- Értetted a dalszöveget? - kérdezte halkan, de nem szólaltam meg, csak bólogattam. - Szereted? Utálod?
- Nem tudom eldönteni. - mondtam elmosolyodva, ahogy a szöveget idézte fel, csak E/2-be rakva.

- Akkor próbáld ki a szabadesést és majd meglátod, hogy hol landoltok. - folytatta tovább.
- Ha ez ilyen egyszerű lenne. - sóhajtottam.
- Ez ilyen egyszerű is, csak az emberi agy nem képes elfogadni néha, hogy valami egyszerű, ezért túlkomplikálja. - magyarázta mély hangján, amely olyan megnyugtató volt. - Ezért történnek a veszekedések, viták, szakítások. - sorolta fel és az utolsót halkan ejtettet ki.

- Mert az egyik dolog, amit a legnehezebb kimondani, az a sajnálom, igazad volt. - fejeztem be a gondolatát, mert valahogy sejtettem, hogy ezután ez jönne.
- Pontosan. - mondta és hangján szinte hallottam, ahogy mosolyog.
- Mert az emberek büszkék és a büszkeség az, amit a legnehezebb túlszárnyalni. - folytattam tovább.
- Bizony. Hatalmas erő kell ahhoz, hogy valaki az egoját legyűrje. - mondta és elkezdte simogatni a fejemet, majd újra indította a zenét és elindult a Small Bump. Tovább hallgattuk a zenét, fogalmam sincs meddig, mikor észrevettem, hogy a szemben lévő ülésen Louis a szemét kezdi nyitogatni és mikor meglát minket olyan perverzül vagy nem is tudom, hogy néz ránk. Csak megrázta ma fejemet, majd felnéztem és észre se vettem ezek szerint, hogy időközben Liam elaludt. Mikor visszanéztem Louisra éppen csücsörítve fintorgott rám, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve Felkaptam a földön maradt zoknit, majd a fejéhez dobtam. Pont, mint Harry. Undorodva tartotta el magától ő is, pont, mint én. Szerepcsere történt.

- Chloé, gyere egy picit. - szólt a hátam mögül Paul, mire a vér is megfagyott bennem. Vajon mi rosszat tettem? Úristen már is mehetek vissza New Yorkba? Kérdéseim közepette, azért felálltam és kicsit reszkető lábakkal elindultam a fiúk menedzsere felé, mikor felnézett kedves mosollyal mutatott a vele szemben lévő helyre, én pedig helyet foglaltam.
- Ne aggódj Chloé, téged nem büntetésből hívtalak ide. - mosolygott rám lecsukva az ölében heverő laptopot.
- Hú, akkor jó. - eresztettem ki egy sóhajt. - Akkor miben lehetek szolgálatodra.

- Niall elkotyogott nekem egy olyan dolgot, hogy divattervező vagy. Igaz ez? - kérdezte kezét összefonva maga előtt.

- Igen, most vagyok az utolsó szemeszterben. - válaszoltam. - De valószínűleg a turné miatt halasztanom kell, de ezt majd én elintézem.
- Hagyd csak, majd én. - mosolygott rám továbbra is és már kezdtem megijedni. - Mi lenne, ha megbeszélném, hogy az utolsó szemeszteredet nálam dolgoznád le, mint stylist, és te segítenél a fiúknak bevásárolni és te öltöztetnéd fel őket. Veled legalább kijönnek, és te nem tudsz elmenekülni.

- Hát biztos jó ötlet ez? - kérdeztem félénken.
- A legjobb és még fizetést is kapsz, illetve a fiúk ruházkodási bankszámláját, amiből magadra is költhetsz. - vigyorgott rám, mert sejtette, hogy ezzel nyert ügye van. - Na?
- Jó, legyen. - adtam meg magam.

- Akkor már intézem is a telefonokat. - mondta és azonnal nyitotta ki a laptopját és gépelni kezdett.
- Akkor mehetek Paul? - kérdeztem félénken.
- Persze. - mondta, majd utánam szólt. - És köszönöm Chloé.
- Ugyan. - legyintettem és már indultam vissza mikor megláttam egy könyörgő arcot és egy telefonba meredt arcot. Sóhajtva egyet visszafordultam. - Paul visszahozhatom magunkhoz ezt a két lükét?

- Hát nem is tudom… - gondolkozott el állát kopogtatva.
- Miattam kerültek ide, csak engem akartak felvidítani. - néztem rá angyalian, majd húzva a száját, de bólintott. Mikor Harry ezt meglátta örömében felugrott, amiért kapott egy tüzes szempárt és inkább fülét farkát behúzva visszaosont a helyére.

- Niall. Jössz? - kérdeztem az ír srácot, aki viszont mintha meg se hallotta volna, hogy visszaülhet körünkbe.

- Mi? Ja persze. - nézett szét rémültem először, majd felállt és előttem ment.
- Lány? - kérdeztem mosolyogva mögötte menve.
- Tessék? - nézett hátra zavartan mikor odaértünk a két négyes közé.

- Lány van a dologban? - bökte ma telefonja felé a fejemmel, mire a kis szőkeség elpirult. - Nem kell válaszolnod.
- Titok. - suttogta vigyorogva.
- Várlak megbeszélésre. - kacsintottam rá, majd megfordultam, hogy leülök a helyemre.  Persze ez csak elképzelés volt, ugyanis Liam eldőlt, mint egy fa és elterülve aludt a két ülésen. Sóhajtva egyet odaléptem a fejéhez, amely az én helyemen pihent, és óvatosan felemeltem kicsit feltoltam fél ülő helyzetbe, majd elhelyezkedtem a helyemen és visszaengedtem a fejét az ölemben. Szerencsére nem ébredt fel, csak mikor leraktam egy picit mocorogni kezdett, hogy kényelmes legyen neki. Letekintve arcára, nem tudtam megállni, hogy végig ne simítsak rajta. Ahogy végig húztam kézfejemet arc csontján halvány mosoly suhant át arcán, viszont mikor felnéztem egy kérdő szempárral találtam szembe magam, akit előbb menekítettem ki, de úgy látszik ez csak azért kellet, hogy Lounak legyen párnája. Óvatosan megráztam a fejem jelezve neki, hogy ez semmi, mire csak megvonta a vállát, majd Louis fejére hajtva a fejét ő is álmába menekült. Már éppen én is arra gondoltam, hogy megpróbálok elaludni, de azért még előtte áttekintettem a mellettünk lévő négyes ülésre. Elsőként Niallre néztem, aki a telefonjába meredt, majd átvittem tekintetem Zaynre, akinek most nyitva volt a szeme. Amint meglátta, hogy felé nézek, szemeit az enyémekbe szúrta és szorosan tartotta.  Barna szemeibe megcsillant a megbánás és a sajnálat, de ezzel nem foglalkozva valamiért egy halvány biztató mosolyt festettem arcomra, amin láthatólag meglepődött, de ő is halványan visszamosolygott. Én pedig elkönyveltem magamnak, hogy a szabadesés elkezdődött.

Hát sziasztok!
Sajnálom a rengeteg kimaradást, de beteg voltam és karácsonyra kellett készülnöm, ergo alig voltam gépnél. Remélem megbocsátotok nekem, é remélem megint megjutalmaztok sok megjegyzéssel :)) Különben a novellám Alexa L Wozde pályázatán KÜLÖNDÍJAS lett. El se tudtam hinni :))) 

Illetve, ha minden igaz szilveszterre olyat szeretnék hozni kiengesztelésképpen, hogy kettő jövőbeli fikció, amelyek lehetségesek! De! mielőtt elmentek, még oldalt van egy szavazás, melynek eredményére kíváncsi lennék, ezért kérek szépen minden olvasót, hogy hogy tegye meg. Csak két kattintás :)))
JA és köszöntöm az új rendszeres olvasóimat :))))♥
Évesz,xx