○2.1○

Szörnyen gyötör a bűntudat, hogy nem fejeztem be a történetet, amit elkezdtem, de egyszerűen már nem volt rá időm. Így is teljesen el vagyok havazva. A héten fogom megkapni az éves gyakorlati vizsga feladatomat az egyetemen és tippem sincs, hogy pszichológiából még is milyen gyakorlati feladatot adnak.
 Ja, igen, amúgy bemutatkozom. Chloé Anastasia Bucket vagyok. Én írtam a Winter Payne-ről szóló kis történetet, bár inkább nevezném szösszenetnek. Egyébként, Bradfordban laktam és ott is laknak még a szüleim a húgommal együtt. Apropó hugica. Már 3 hónapja nyafog nekem, hogy had jöjjön ki meglátogatni engem, de ezt majd később lerendezem vele, csak el ne felejtsem.  Úúú basszus... A levél, ami a divattervező fősuliról jött. Teljesen kiment a fejemből. Na, akkor egy normális bemutatkozást tartok, mert ez így elég gáz, hogy minden most jut eszembe.
Chloé Anastasia Bucket vagyok. Bradforban születtem 1993. január 13-án. Van egy amilyen édes, olyan erőszakos húgom, Samantha, aki most töltötte a 17-et. Jelenleg New Yorkban lakom két legjobb barátnőmmel Carter Wiliamsonnal és Amelia Scottal, illetve a mi idióta "testőrünkkel" Base Winningtonnal. Egyébként most vagyok harmad éves a New York egyik egyetemének pszichológia és szociológia karján, illetve másod éves egy divattervező főiskolán, amelyet levelezőn folytatok. Nagyjából ennyi amit tudni kell rólam. Ja és hogy eléggé szétszórt vagyok néha, de ez elég ritkán fordul elő. Na, jó, mindig szétszórt vagyok, de ezt nem éri felróni nekem, mert amilyen szétszórt, olyan nagyszívű, kedves, aranyos, szorgalmas stb. Oké nem éri fényezni magam, na de folytatom inkább a naplóírást, ha már a régi eltűnt, miközben költöztem. De várjunk csak, hol a tollam? Francba, hogy ha valamit
lerakok, azt nem találom meg.
- A kezedben van.  – válaszol barna hajú barátnőm a semmiből, akit előbb említettem Carter.  Miközben válaszát feldolgozom, fel sem tűnik, hogy a kisebb gardróbom fele megy. Mikor feleszmélek, belehelyezem az íróeszközt a kis könyvecskébe és bezárva ledobom az ágyamra, majd barátnőm megjelenése felől érdeklődöm és követem a kis szobácskába.
- Bármikor beléphetsz természetesen a szekrényembe, használd, úgy mintha a tied lenne. – jegyzem meg cinikusan, miközben az ajtófélfának dőlve figyelem, ahogy valamit kutat.

- Tudom, éppen ezért jöttem és keresem azt a fekete, rózsa mintás ruhádat. aminek a háta egy részét selyem szalag fűzi össze. – ismerteti velem tevékenységét és akaratát, mellőzve cinikusságomat. Hát ez van, hogy ha sose mondok neki nemet.
- Chloé. – rohan be a szobámba másik barátnőm, a szőke Amelia, így hátra fordítom fejemet és kérdőn nézek rá. – Kérhetek egy szívességet?
- Csak szolgáld ki magad, mint Carter. – mondom szememet forgatva, majd belépek én is a kis helyiségbe és segítek előbb említett barátnőmnek, mert keresése sikertelen. Hiába, de még is csak az én gardróbom. Szóval egyenesen a Carter által kiválasztott ruha felé mentem, ami egyből kiszúrta a szememet, csak az övét nem.  – Tessék, csak tudnám miért mindig tőlem kértek ruhát?
- Észrevetted, hogy nekünk szekrényünk, neked meg gardróbod van? – kérdezte Car mutogatva, majd felénk kapta fejét Am is és helyeslően bólogatott.
- De a szobám kisebb is. – emlékeztettem rá őket, hiszen én alakítottam ki a gardróbomat, vagy is nem. Pontosabban, bementem egyetlen fiú lakótársunk szobájába és közöltem vele terveimet és meg is csinálta. Így lett a szobám egyik feléből gardrób.
- Ezzel arra akart utalni Cartie, hogy neked van közülünk a legtöbb ruhád és ráadásul a legjobbak is. – mondta Amelia, mintha hülye lennék.

- Rendben fogtam az adást és Miss szőkebombázó megtalálta már a ruháját? – kérdeztem terelve a témát, mire vigyorogva kiemelte az egyik kedvenc szoknyáját, ami tény és való, neki ezerszer jobban áll. – Azt a szoknyát neked adom.
- Komolyan? – kerekedtek el a szemei és fülig ért a szája, mire zavartan bólintottam, hiszen ez annyira nem hihetetlen. – Köszönöööm. – kezdett el ugrálni, mire Carterrel egyszerre engedtünk ki egy „már megint” sóhajt. Ha jelzőkkel kéne ellátnunk magunkat, akkor Amelia a szőke, de nagyon okos bombázó. Carter, a cinikusok cinikusa, de ha megismered csupa szív és lélek, mellesleg egy modell alkat. És vagyok én, Chloé, aki a pszichomókus, divatmániás átlagos lány.
- Én is megkapom ezt a ruhát? – kérdezte megszakítva fejem-béli beszélgetést, mire kicsit elgondolkozva bólintottam. Ő nem kezdett el ugrándozni, mint Ami, hanem csak szimplán megölelt, majd mindketten távoztak és magamra hagytak. Rá nézve órámra láttam, hogy még csak fél kilenc van, és nekem 11-kor kezdődik az órám, viszont addig nincs kedvem itthon maradni. Éppen ezért kiválasztottam a szettemet, ami egy bordó és bézs csíkos hosszujjúból állt és egy hozzá illő
fekete szoknyából, aminek alján egy bézs vastag csík húzódott. Miután felöltöztem és egy alap sminket feldobtam összeszedtem a tancuccaimat és beledobáltam egy táskába, laptopommal együtt. Ugyanis tervem az, hogy még nem kezdőik a tanítás addig egy kávézóban el netezgetek. Csupán azért nem maradok itthon, mert utálok egyedül itthon lenni, és sejtésem szerint a lányok is épp most mentek el Base pedig haza se jött éjszaka. Amúgy Amelia jogi egyetemre jár, míg Carter közgazdasági gazdaságelemzőnek tanul Base pedig orvosnak, ami egy vicc, de azért komolyan veszi. Közben már a kávézó felé tartok. Igazából most mondhatnám menően, mint sok new yorki, hogy a törzshelyünkre, de nekünk olyan nincs. Mindig máshova megyünk, de azért ahova most megyek ott már többször is voltam. Egy kisebb utcába eldugott Starbucks, ami elég közel van az egyetemhez. Megnyitva az ajtót halk csilingelés jelzi érkezésemet, melynek nem tulajdonítanak nagy figyelmet. Tudom azt mondtam, hogy nincs szokásos helyünk, de itt mégsem kell odamennem a pulthoz kérni, habár csak párszor voltam itt, de a pincér srác eléggé szimpatizál velem. Szóval mindig kihozza nekem a kávét valami extrával. Szóval most sem történik ez másképp. Leülök egy két személyes asztalhoz az ablak mellé, majd előveszem számítógépemet és kirakom az asztalra, hogy tudjak rajta egy kicsit dolgozni, ugyanis még át kell néznem a mai beadandómat. Mire bekapcsolt a gépem Geoff már ki is hozta nekem a kávét gyönyörű mosollyal, mire próbálok ridegen, még is kedvesen biccenteni
köszönetem jeléül, de még egyszer sem fogta fel, hogy nekem ő nem jön be. Amúgy ebbe az egészbe az a vicces, hogy még soha nem szólt hozzám, de tényleg. Egyszer sem, sőt mindig állta a kávémat, ami egy kicsit bántott, de már megszoktam. Azt amúgy hozzá tenném, hogy Geoff eléggé helyes, de 1. én most nem vágyom kapcsolatra. 2. nem annyira az esetem, bár azt be kell vallani eléggé döglesztő másoknak a barna rövid hajával és barna szemeivel, na meg a rövid borosta, de nekem akkor sem jön
be. Na de visszatérve a beadandómra. Egy vers alapján kellett meghatároznom egy költő személyiségét, vagy adott állapotát. Elég érdekes, de nekünk, pszichológusoknak erre is ki kell térnie. Az én versem egy magyar költőé volt valami Kölcsey Ferenc. Eléggé nehéz a neve és eléggé pesszimista alkat a verse fordítása alapján. Vanitatum Vanitas. Hiábavalóságok hiábavalósága. Vajon tényleg ez lenen az élet? Egy buborék, mely amilyen szép olyan hamar szétpukkan? Egy lepke, melynek gyönyörű szárnyai olyan törékenyek? Van benne igazság, amit a költő írt, viszont azzal nem értek egyet, hogy az élet hiábavaló, de ettől függetlenül nagyon tetszik a vers.
...
Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.
...
Olvastam fel magamban még egyszer a kedvenc versszakomat, mely nagyon tetszik, és ha valaki csak ezt látja, inkább mondja azt, hogy realista, mint pesszimista, de önmagában az egész vers eléggé rossza hangvételű, ha lehet így mondani. Az elemzésem magam részéről nagyon tetszik, és remélem Mr. Kantor is ugyanígy fog vélekedni róla. Miután ezzel is végeztem megnéztem a postafiókomat, melyben általában csak idióta hirdetések és spam levelek várnak. Most viszont ezek mellett még egy dologgal találtam magam szemben, egy elég érdekes nevű emberkének a levelével.

Feladó: JuanPabloMiguelitoDeLarosa@gmail.com
Címzett: justchloé@gmail.com
Tárgy: Kérdés…
Kedves Chloé!
Iszonyatosan mérges vagyok, amiért abba hagytad Winterék történetét, pedig még fiúként is felvállaltam, hogy olvasom. Na de a lényeg, mit szólnál hozzá, ha azaz Ő, aki miatt elkezdted és abba hagytad, most téged keresne??

Mi van???? Aha, mert Zayn pont engem keresne. Ja, az lehet, hogy lemaradt, hogy aki miatt elkezdtem a blogot az Zayn volt és miatta is hagytam abba? Mármint Zayn Malik, igen az aki a One Directionben énekel. Jeee, örvendezzünk. És háromra hip-hip-… Remélem, érzékelitek az iróniámat. Na, szóval, igen miatta kezdtem el írni a blogomat, mert szerelmes vagyok belé, vagy voltam. Nem tudom, mi van, ugyanis elég régen találkoztam vele. Egész gyermekkorunkat együtt töltöttük, miután anyukáink örökbarátságot kötöttek a kórházban, mivel Zayn egy nappal született hamarabb, mint én és életet adó szüleink egy szobában voltak. Később költözésnél, melléjük költöztünk és szomszédok lettünk, így még nagyobb volt a kényszer arra, hogy Zayn és én jóba legyünk. És tényleg jóba voltunk, de kényszer nélkül. Nagyon jó barátok voltunk, szinte testvérek, legjobb barátok, egészen addig a napig, amíg bele nem zúgtam. Tudom, ez ilyen tipikus történet, de hát nem tehetek róla. Egyre helyesebb és helyesebb lett az évek telésével és én pedig egyre inkább csak közelebb és közelebb akartam kerülni hozzá. De az évek telésével inkább az ellentétes folyamat indult be, vagyis hogy távolodtunk. Persze még így is sokat beszélgettünk, hiszen szomszédok voltunk, de külön iskolába jártunk és így kevesebb időt töltöttünk együtt, de ezt nem figyelve Zayn így is mindig mindentől megvédett. Pont ez volt a baj, és ebből robbant ki köztünk a vita. Pont az meghallgatása előtt vesztünk össze és az óta, nem is beszéltünk. Én élem az életem itt New Yorkban, ő pedig a barátaival a sajátját. Gondolkodásomat telefonom hangos csörgés szakítja meg, amit gyorsan kikaparok a táskám aljáról. Drága húgom Samantha az…
- Szia Sam. – veszem fel a telefonom és a szabadon maradt kezemmel számhoz emelve a poharamat kortyolok egyet a kávémból.
- Szia nővérkém, fontos dolog miatt hívlak. – hadarja és hallom a hangján, hogy fél valamitől, de egyben izgatott is.
- Akkor mondjad Sammy. – mondom türelmetlenül és közben kilépek a levelezésemből.
- Valaki keresett ma téged itthon. – válaszol sejtelmesen, amit nagyon nem szeretek.
- Samantha. – figyelmeztetem a teljes nevének kimondásával.
- Zayn keresett téged. – mondja ki nagyon gyorsan, mire megáll bennem az ütő. Zayn, az a Zayn, akiről előbb beszéltem, akivel több, mint két éve nem találkoztam.
- Mit akart? – kérdezem hűvösen, mire testvérem hangja elhalkul.
- Beszélni akart veled és utána azt kérdezte, hogy hol vagy most. – mondta bátortalanul.
- Sam, mond, hogy nem árultad el neki, hogy hol lakom. – mondtam és fejemet kezemre támasztotta lehunyt szemekkel, reménykedve, hogy húgom most az egyszer okos volt.
- Mondanám, de…- mondta még halkabban, mire eléggé ideges lettem, és ezt ő is tudta. Mint azt is, hogy én nem a forróvérű kiabálós ideges vagyok, hanem a hidegvérű, aki a semmiségével öl meg.
- Köszönöm Samantha. – válaszoltam, majd kinyomtam a telefonom és belefejeltem a számítógép billentyűzetébe. Mikor rájöttem, hogy ez fáj felemeltem a fejem és elgondolkoztam, hogy vajon honnan tudta az a hülye gyerek, hogy Zayn keresni fog. Mivel a kérdés megválaszolatlan maradt visszaírtam neki.

Feladó: justchloé@gmail.com
Címzett: JuanPabloMiguelitoDeLarosa@gmail.com
Téma: Médium??
Kedves hosszúnevű barátom!
Még is honnan tudtat, hogy az az ember kicsoda és eljön megkeresni, vagyis pontosabban elindul, mert idáig még nem jutott el, azonban hogy értesítselek egy bizonyos szakaszt már megtett.
Üdvözlettel
Chloé

Amint elküldtem, nem sokára jött is a válasz.

 Feladó: JuanPabloMiguelitoDeLarosa@gmail.com
Címzett: justchloé@gmail.com
Téma: Inkább jós…
  Nem nevezném magam médiumnak, hiszen ugyanabból a házból indult el ma reggel Zayn, amelyikben én egy ideje élek, így nem volt nehéz figyelmeztetni.

Várjunk csak… Tudja, hogy hívják. Egy házban él vele. Hülye hosszú értelmetlen neve van. Az egyik bandatársa. Miután erre rájöttem sokkal világosabbá vált az emailes dolog, de nem tudtam vele foglalkozni, mert azonnal indulnom kellett az egyetemre, hogy el ne késsek.

○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
Na sziasztok! (:
Meghoztam az ún. második évad első részét. Remélem így már mindenkinek világossá válik a sötétség :D Kérlek szépen titeket most az egyszer írja le mindenki aki tudja, hogy mi a véleménye. Nekem elég egy szó is, de most nagyon fontos lenne. Igyekszem a következővel ahogy csak tudok :) Remélem tetszett (:
Évesz,xx
U.i: Egy nagyon-nagyon jó új blog, amit nem rég kezdtem el olvasni. Hasonló, mint az első évad, de őszintén megmondom, nekem az jobban tetszik :D Úgyhogy mindenki olvassa, ha unatkozik vagy ha akarja Maya D. blogját.

I'm lost without you