○2.2○

I can't break away from your love...

Mire akart azzal utalni Mr. Kantor, hogy különleges feladatot szánt nekem, és hogy nagyon bízik bennem? Persze rákérdeztem, de akkor se mondta el, és azt mondta, hogy majd csütörtökön megtudom, addig várjak. De ma milyen nap van egyáltalán? Nézzük csak… Október 22, vagyis hétfő. Akkor még várnom kell három napot, ha mait már nem számoljuk. De én akkor sem bírok várni három napot!!!! Áááááááá
- Minden rendben Chloé?- nyitott be a szobámba Base, mert ezek szerint a sikításom nem maradt a papíron, hanem a torkomon is kijött.
- Aha, de te mióta vagy itthon? – kérdezem terelve a témát.
- Nem olyan rég értem haza. – válaszolta és folytatta is, még mielőtt tovább faggattam volna. – A srácoknál voltam, egész éjjel tanultunk, és nem akartalak titeket zavarni és így jobb volt.
- Értem. Mert te olyan kis törődő barát vagy. – mondtam neki gügyögve, majd beljebb lépett, bezárta az ajtót és leült mellém az ágyamra. Felcsúszott mellém, hátát ő is a falnak döntötte és úgy nézett rám.
- Mi történt? – kérdezte, mert teljesen átlátott rajtam. Ez öreg hiba, hogy Base rajtam mindig átlát, de tényleg.
- Hol kezdjem? – kérdeztem felnézve rá.
- Ahol kedved tartja. – mondta, majd engedte, hogy a fejem a vállára döntsem és hozzábújjak. Még mielőtt valaki is túlkombinálná Base szinte a testvérem, soha nem járnék vele. Mert amilyen kedvesnek látjátok most, olyannyira undorító is néha.
- Akkor kezdem az elején. Első gondom, hogy bármikor betoppanhat ide a régi nagy szerelmem, akiről a blogot írtam, mert drága húgom elárulta neki a címemet. Aztán, ez nem elég, mert valamelyik haverja a bandából emailt is küldözgetett nekem, bár ez annyira nem nagy gond. A második, hogy Mr. Kantor valami különleges feladatot fog nekem adni, és nem árulja el mi az, majd csak csütörtökön. Azt mondta nagyon számít rám, de mi van, ha nem fogom tudni teljesíteni az elvárásait? Plusz van egy elég érdekes érzésem ezzel kapcsolatban, hogy nem nagyon fog tetszeni. – öntöttem ki a mai bánataimat kedves barátomnak, aki közben átkarolt és hátamat simogatta.
- Kérsz véleményt, vagy inkább csendben maradjak? – kérdezte, mire kuncogva megvontam a vállamat. – Hát akkor, kezdem hátulról. Meg fogod tudni csinálni azt a speciális feladatot, mert te vagy a legjobb pszichológus tanonc. Az első pedig, ne haragudj a húgodra, ő csak jót akart. Plusz, legalább újra látod azt a mucsó-macsót. – mondta az utolsó kifejezést latinosan, mire kitört belőlem a nevetés és ölébe csúsztam.
- Köszönöm Base. – mondtam, miután abbahagytam a nevetést, mire egy öntelt mosoly került az arcára.
- Végül is én hallgatom meg a pszichológust, habár ennek fordítva kéne lennie. – mondta elgondolkozva, majd rám nézett. – Szívesen
- Húzzál kifelé, mielőtt megverlek. – mutattam az ajtóra, mert most már kezd sok lenni belőle. Az idegrendszerem nem a legjobb, és nem akarom, hogy még ő is felhúzzon, már pedig fel tudna.
- Rendben hercegkisasszony. - mondta védekezőleg feltéve a kezeit, majd lelökött magáról és kisétált az ajtón.
- Base. – kiabáltam utána, mert meglehetősen fájt, ahogy lelökött magáról és a földre pottyantam.
- Te mondtad. – hallottam válaszát, majd a szemközti ajtó hangos csapódását.  Megrázva a fejem feltápászkodtam, és már helyezkedtem volna el újra a kis vackomba, de egy hangos kiáltást hallottam a nappaliból.
- Éhes vagyok, menjünk vacsorázni. – Carter. A kis éhenkórász.
- Csak ha te fizetsz. – kiabáltam neki vissza, mire egy kis zsörtölődést hallottam.
- És a Friday’s-be megyünk. – kiabálta ugyanúgy a szobájából Amelia, mire Carter dühösen újra kiáltott egyet.
- Kaptok negyedórát. – kiáltotta, majd újra csend települt a lakásra. Amúgy gondolom, mennyire szerethetnek ilyenkor minket a lakók a házban, de remélhetőleg már megszokták. Na de gyorsan berohantam a gardróbomba és kutatni kezdtem valami ruha után, pont, úgy ahogy a berontott Amelia is. Mindketten gyorsan kiválasztottunk valamit és felkapkodtuk magunkra, majd egy haj igazítás után rohantunk ki a nappaliba. Carter ott állt egy kezét csípőre téve, másikat pedig úgy tartva, hogy lássa az óráját. Mikor felnézett és látta, hogy megérkeztünk kiabált még egyet.
- Base, két perc.
- Ha nem vennéd észre, már rég itt vagyok.  – lépett elő a konyhából említett barátunk, mire Ameliaval összenevettünk Carter pedig szem forgatva az ajtó felé mutatott.

Ahhoz képest, hogy milyen morcos Carterrel indultunk el, elég jól sikerült az este, hiszen alig bírunk feljönni a lépcsőn a nevetéstől.  Tény és való, hogy soha többet nem megyünk be a Friday’sbe hála Basenek, aki megmutatta, hogy nem szabad viselkedni egy étterembe. Persze, mi csak hangosan visítva röhögtünk rajta, amit szint úgy nem díjaztak a vendégek, így kidobtak minket. De nem bántuk, hiszen egy nagyon jó estét töltöttünk el együtt és újra megbizonyosodtunk arról, hogy milyen jó barátok is vagyunk, sőt szinte már testvérek.
- Na, akkor jó éjszakát mindenkinek. – mondta Base vigyorogva, majd el is tűnt a szobájában.
- Szerintem én is megyek aludni, mert nekem holnap korán kell mennem a bíróságra. – mondta Amie, mire egy ölelés után engedtük, hogy nyugovóra térjen.
- És te divatmókus? – kérdezte Carter, miközben bementünk a konyhába inni valamit.
- Csak délelőtt kell bemennem egy hót unalmas viselkedésértelmezés órára. – mondtam szememet forgatva, mire Carter felnevetett reakciómon és a kezembe nyomott egy poharat, amiben Sangria volt. – És te?
- Holnap szabad napos vagyok. – mondta ezzel az „én menő vagyok” arckifejezéssel. – Csupán délelőtt annyi feladatom van, hogy elemzek egy órás tőzsdeindexet.
- Új tervem van holnapra. – mondtam felvillanyozódva és Carter kíváncsian várta a folytatást. – Holnap elmegyek orvoshoz és ellógom az órát.
- Na de Chloé. – nézett rám rosszallóan barátnőm, én pedig ártatlanul néztem vissza rá és aprókat köhögtem, mire újra mindkettőnkből kitört a nevetés. Gyorsan megittam a kis italomat, majd betéve a mosogatóba én is jó éjszakát kívántam és bevonultam a szobámba. Bezárva magam mögött az ajtót, azonnal vetkőzni kezdtem és vettem is fel a pizsamámat, mert majd reggel fürdök. Miután felvettem a kis gatyámat és a hatalmas pólómat, (amit apától szerváltam) bekucorodtam az ágyamba és laptopomat magamhoz húzva zenét kezdtem hallgatni és böngészni kezdtem az interneten. A befejezett blogomra, még véletlenül sem vetettem egy pillantást, mert nem akartam, hogy magával ragadjon és újra neki álljak valami olyannak, amit nem tudok csinálni. Úgyhogy inkább a tumblr oldalt nézegettem illetve a We heart it-et. Imádok ilyen képeket nézegetni, és ami nagyon tetszik azt le is mentem a pendriveomra általában. Most is éppen képeket mentegettem le, mikor beugrott egy kis ablak skypeon és elindult a One Republic apologise c. dala. Ahogy felismertem rögtön tudtam, hogy a Samantha művel valamit. Pontosan beletrafáltam, ugyanis testvérem hülyéskedett ott a kamera előtt a dalra a bocsánatomért esedezve, mert tudta, hogy hülyeséget csinált. Mikor vége lett a dalnak csak egy kis lapot tartott fel ezzel a szöveggel: Sorry? ♥
Természetesen visszaírtam neki, hogy meg van bocsátva. Ez után a kis bocsánatkérős videó után álomra hajtottam a fejem.

Senkinek nem kívánok ilyen reggelt, mint most az enyém. Remegve, bedugult orral és köhögve keltem fel. Amint kinyitottam a szememet az összes erőm elszállt, alig bírtam kikászálódni az ágyamból, de nagy nehezen valahogy sikerült. Természetesen a takarómat magam körül hagytam, mert majd megfagytam és így csoszogtam ki a konyhába a nappalin át. Ez azért fontos, hogy a nappalin át, mert ott tevékenykedett drága barátnőm Carter, aki nem is hagyta szó nélkül a dolgokat.
- Hát nem kell, ma szimulálni a betegséget azt hiszem. – jegyeztem cinikusan, de szóra se méltatva folytattam az utamat a konyhába, hogy minél hamarabb visszadőlhessek az ágyba. Mikor kiértem az említett helységbe Basevel találtam szembe magam, aki olyan riadt arcot vágott, mikor meglátott, mintha hat halottja lenne.
- Jó reggelt Base. – mondta rekedtes és halk hangon.
- Rajtad át ment egy tank? – kérdezte „udvariasan”
- Aha, meg még egy traktor és egy teherautó is. – válaszoltam, miközben tettem fel vizet melegíteni a teámhoz.
- Na, gyere ide had nézzelek. – mondta, majd közelebb húzott és tenyerét a homlokomra rakta. – Irány az ágy Chloé, ma nem mész sehová. Majd én beviszem neked a teát és Carter hoz neked gyógyszereket.
- Annyira nem súlyos, csak egy kis megfázás. – legyintettem, mire megragadta a két felkaromat.
- 40 °C-os lázzal húzzál be az ágyadba. – mondta és a szobám felé fordított. Sóhajtva egyet úgy tettem, ahogy mondta és bedőltem az ágyamba. De tényleg szó szerint bedőltem, mert mire odaértem, minden erő kiszállt belőlem és nem bírtam tovább állni. Amilyen kicsire csak tudtam összegubóztam és vacogva próbáltam minél jobban magamra húzni a takarót.
- Itt van a teád. – lépett be a szobámba Base Carter kíséretével.
- Mondjuk, ha nem rövid gatyában aludnál októberben, lehet, nem fáznál meg. – mondta kioktatva Carter és a gardróbomba ment, ahonnan kijövet hozzám vágott egy hosszú gatyát és egy pulcsit.
- Köszönöm. – mondtam halk és rekedt hangon, majd nagy nehezen bele bújtam és felülve a takarót a hátamra terítve el kezdtem kortyolgatni a meleg teát, amit Base hozott be nekem.
- Na, te most alszol egy jó nagyot, Carter itthon lesz, én pedig elmegyek és hozok neked tömérdeknyi édességet. – mondta Base, majd egy gondoskodó puszit nyomott a homlokomra, amit egy mosollyal díjaztam.  Tud ő komoly lenni, ha akar.
- Carter kérhetek egy szívességet? – kérdeztem barátnőmet, mikor már Base kiment.
 - Tudod, hogy imádlak, és bármit megtennék érted, de utálok kiszolgálni másokat. – mondta kifejezéstelen arccal.
- Csak dobd ide a zenelejátszómat légy szíves a fülessel együtt és békén is hagylak, mert alszok. – mondtam biztosítva arról, hogy nem fogom ugráltatni.
- Rendben. – mondta sóhajtva, majd odadobta az asztalról az zenelejátszómat, én pedig egy hálás mosollyal kortyoltam bele teámba. Ezek után Carter magamra hagyott. A forró tea nagyon jót tett a torkomnak, sőt a szervezetemnek is, de egy alvás még jobban esett. Éppen ezért újra eldőltem az ágyon és bedugva a fülemet, zenét hallgatva hunytam le a szememet.
Ajánlott zene (0:18-tól)
Szemhéjaimat lecsukva sötétség lepte el világomat, melyet nem sokára felváltott egy teljesen fehér, szinte vakítóan steril háttér. Eleinte nem véltem felfedezni semmit, de nem sokára halvány fekete körvonalak kezdtek kirajzolódni. Ezek a vonalak egy alakot formáztak meg. Egy női alakot, melynek nem sokára arcát is ismerhetővé tették a vonások. Oly annyira felismerhetővé, hogy rájöttem, ez én vagyok. Én, mint Chloé. Aztán lassan az alakomat körülvevő környezet jelent meg. Olyan volt az egész mintha valaki rajzolt volna. Elsőként a macskaköves út jelent meg lábam alatt, majd régies épületek, kirakatokkal. De mégis a legfontosabb, amiről felismertem a helyszínt a Trevi-kút, azaz Róma. Még mindig nem volt világos, mi történik. Mit keresek én Rómába? Egyszerre egy keserű érzés tört rám, ahogy az emberek is elkezdte kirajzolódni körülöttem. Mindenki párban volt, mindenki beszélgettet. Egyetlen ember volt egyedül. Én. De nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Teljesen egyedül a sok ember között ott álltam én magamra hagyva. Aztán valami furcsa érzés történt. Már nem láttam többé mi történik, hanem hirtelen az előbb még kívülről látott önmagam helyébe kerültem, de immáron minden színes volt és akadozva, de mozgott. Hirtelen olyan érzés töltött el, mintha valaki ott állna mögöttem, vagy inkább figyelne. Nem tudtam melyik, de ez az érzés nagyon erős volt, mégsem fordultam meg. Ennél azonban még váratlanabbul ért valami hideg fém a testemben. Valami hideg, fém és hegyes. Mint egy nyíl. Hátamhoz emeltem a kezem, de ott nem találtam semmit, éppen ezért megfordultam és még halványan láthattam a folyamatosan halványuló szőke, rongyos állapotú lányt, akinek nem csak szárnyai voltak, hanem kezében nyilak. Csak néztem, ahogy egyre gyorsabban tűnik el a nagyvilágból, úgy hogy bárki rajtam kívül észrevenné. Mégis mielőtt teljesen eltűnne, csak ennyit suttog „Fordulj meg!” Miután teljesen eltűnt, azzal a keserédes mosollyal az arcán, megfordultam és szemem azonnal csak egy helyre fókuszált. Egy helyre, ahol egy fiú állt a kút előtt. Arcát a fejébe húzott kapucni takarta, de a kapucni alól és kilátszódott csillogó szeme. Ismertem azt a szemet, de mikor az arc is hozzá tárult, hiszen leszedte kapucniját, megismertem. De hogy kerül ide…

- Chloé. Chloé. – engem ébresztgető barátnőm kiáltására ébredtem, aki így félbeszakította felettébb furcsa álmomat.
- Mi történt? – támasztottam meg magamat az alkaromon könyökölve, miközben még laposakat pislogtam és a fiú arcát értelmeztem.
- Hát csak kiabáltál álmodban, mintha valami nagyon fájna, aztán úgy forgolódtál, miután bejöttem, hogy kénytelen voltalak felébreszteni. – válaszolta barátnőm aggódva, mégis teljesen nyugodt hangszínen.
- Csak egy buta lázálom. – indokoltam meg, mire bólintott egy nagyot lassan, majd terelve a témát kezembe nyomott egy bögrét és pár bogyót.
- Ezeket Base hozta. Vedd be, majd ha hazaér megnézi, hogy mi van veled. De most miután bevetted szedd egy kicsit rendbe magad látogatód van. – mondta, miközben már a pirulákat nyeltem, viszont a látogató szónál félre nyelte ma teát és majdnem megfulladtam.
- Ugye nem Zayn? – kérdeztem riadtan, mire barátnőm nem felelt, csak felállt és még az ajtóból visszaszólt.
- A nappaliba várunk, illetve vár.

Hogy én mennyire utálom, mikor ilyen Carter. Most kénytelen voltam felkelni és a tükrömbe nézni, hát mit ne mondjak gyönyörűen mutattam. Hatalmas Jack Wills pulcsimban, a hozzá illő mamuszomba és
nadrágomba, vöröslő szemmel és orral. Ezt ne is említsük, hogy haja, mint a szénaboglya. De azon valahogy sikerült változtatnom, egy hajgumi segítségével, amivel felfogta megy kontyba. Megjegyzem, még agy sem ütötte ma tűrhető szintet, de hát betegen nem tudok mit kezdeni a kinézetemmel. Örülök, hogy lábra tudok állni, a reggeliek után. Na de megigazítva magamon a ruhát, ami kicsit összegyűrődött alvás közben, elindultam kifelé a nappaliba. Két fejet láttam, egyet előröl, ez volt Carter, aki a fotelban ült, a másiknak pedig a feje búbját láttam, amit fekete haj borított. Elöl felvolt állítva a haja, ha jól láttam és ott volt is egy szőke melírcsík  Ebbe mondjuk nem vagyok biztos, mert alig látok. De az biztos, hogy egy fiú üldögél a nappalinkban.
- Áh meg is jött a kis göthösünk. – mondta csupa kedvességgel Carter, mire egy rohadj meg mosollyal válaszoltam, ellenben a fiúval, aki felállt és felém fordult. Teljesen lesokkoltam. Jó mondjuk várhattam, hogy Ő lesz, hisz tudja a címemet és nem válaszolt Carter, de akkor is nem ilyen találkozásra számítottam. Tehát ez így nagyon nem fair, hogy két év után újra találkozunk és akkor ő a szívdöglesztő mosolyával rám néz és helyesebb, mint valaha (sőt ez már ne mis helye, ez már a szexi kategóriába tartozik), én pedig kijövök így, mint akit most rángattak ki a kutya szájából.
- Szia Chloé. – vetett rám egy szédítő fél mosolyt, mire elakadt a lélegzetem, a talaj kicsúszott a lábam alól és sötétség…

- Szerinted mit csináljunk? – jutottak el az első hangok a fülembe, de kép még nem társult hozzá.
- Hozok egy pohár vizet és leöntöm. – hallottam Carter hangját, mire automatikusan elkezdett mozogni a szám.
- Azt próbáld meg Wiliamson és úgy megverlek, hogy azt megemlegeted. – jöttek ki a hangok a torkomon, de a szemem még mindig zárva volt.
- Harcias, mint mindig. – nevetett fel egy rekedtes, még is lágy, mély hang. Ezer közül is felismerném.
- Malik te csak ne emlegesd a régi időket. – figyelmezettem a fiút, mikor már lassan nyitogattam a szemeimet. – Mi történt?
- Dobtál egy hatást Zayn mosolyától. –mondta gonoszul vigyorogva Carter.
- Könyörgöm 40 °C-os lázzal mindentől elájulok. – magyaráztam, még mielőtt szárnyakat adna Zaynnek és elszállna velük.
- Rendben értettem. – mondta védekezőleg feltéve a kezeit, majd leguggolt a másik oldalamra, Zaynnel szembe. – Amúgy jól vagy?
- Aha, és legszívesebben, most kimennék egy tütüben és balettoznék a Time Square-en. – mondtam gúnyosan mosolyogva.
- Látom teljesen rendben vagy. – mondta gúnyosan Carter, majd feltápászkodott és bocsánatot kérve elment. – Magatokra hagylak titeket.
- Köszönöm szépen. – morogtam magamnak, miközben szinte ki se nyílt a szám. Időközben Zayn óvatosan felsegített, amit vonakodva fogadtam el.
- Meg tudsz állni a lábadon? – kérdezte, mikor már két lábamon álltam elég instabilan.
- Igen. – bólintottam, majd hátra léptem egy lépést.
- Rég láttalak Chloé, rengeteget változtál. – mondta mosolyogva, miközben szemével végig mért.
- Ahogy te is, de most jobb lenne ha…
- Chloé ne. Kérlek, beszéljük meg. Menjünk és üljünk be egy kávézóba. Beszéljünk meg mindent. – váltott át kérlelő hangszínre, hiszen tudta, hogy már küldeném el fele, de nem tudott meghatni.
- Zayn, kérlek menj el. Nem akarok veled semmiről beszélni. – jelentettem ki határozottan, miközben az ajtó felé mutattam kezemmel.
- Chloé. – kérte még egyszer, de már az ajtó felé araszolt.
- Zayn. Idáig is meg voltál nélkülem, akkor most is legyél meg. – mondtam az ajtót nyitva.
- Chloé hiányzol. – mondta látszólag teljesen őszintén, mikor már a küszöböt lépte át, de nem akartam ezzel foglalkozni, ezért már csuktam be az ajtót, mikor megütötte egy kérdés a fülemet. – Miért?
- Miért? – nyitottam ki újra az ajtót és beálltam az ajtókeretbe, hogy csak engem lásson, majd bele kezdtem a felszakított sérelmem monológjába. – Ezt azért volt kár megkérdezned, mert most az én miértjeim jönnek. Lássuk csak… Miért üldöztél el minden srácot mellőlem? Miért hagytál magamra? miért viselkedtél úgy, mintha nem ismernél? Miért hanyagoltál el? Miért nem hívtál, hogy tovább jutottál, hogy bandába kerültél, hogy harmadikak letettek? Miért? De várj nincs ám vége. Miért nem hívtál, vagy legalább üzentél, hogy te idióta liba élek. Miért? Fájt volna egy boldog szülinapot rohadj meg üzenet? Sőt egyáltalán, most miért jöttél ide? Miért kell neked felkavarni azt az életemet, amelyet nélküled élek? Csak egy egyszerű kérdőszó, mégis ezernyi ésszerű kérdés. – öntöttem rá az össze bántalmamat, teljesen hidegen, végig a szemébe bámulva. Eredménye az lett, hogy teljesen leblokkolt, szája elnyílt és néha meg-megrándult, hogy talán hang jöhessen ki rajta, de nem engedtem. Bele fojtottam a szót, mert ez most az én sérelmeim ideje és nem engedhettem meg, hogy közbe vágjon, és felém fordítson mindent.
- Sajnálom, de egyszerűen… - kezdett volna magyarázkodni, ahogy gyűlt a bánat szemében.
- Híres lettél, kaptál négy legjobb barátot, minek még egy plusz? Igaz? – kérdeztem gúnyosan, halvány keserű mosollyal. – Csak legalább ne úgy váltunk volna el. És mielőtt megszólalnál, én küldtem neked levelet, küldtem neked bocsánatkérő levelet, képeket, de gondolom a titkos postaládánk, eszedbe sem jutott igaz?
- Az utolsó kerítés léc lábánál elásott kisdoboz. – mondta meghatározva a postaládánk helyét, melyet még kiskorunkba csináltunk és mindig írogattunk egymásnak, mert kevés időnk volt beszélgetni illetve mindkettőnk elég zárkózott típus volt.
- Mikor nézted meg utoljára? – kérdeztem, de csak lehajtotta fejét és nem válaszolt. – Zayn, kérlek válaszolj és őszintén.
- A veszekedésünk előtt, azért mentem át, mert valami fontosat akartál mondani. – vallotta be.
- Pontosan, és tudod mit, mondok neked most is valami fontosat, sőt inkább írok, csak maradj itt. – mondtam neki felmutatva mutatóujjamat és otthagytam. Gyorsan beléptem a konyhába és lekaptam a hűtőről a kis mágneses jegyzettömböt.  Kiszedtem a tartóból a kis ceruzát, majd egy egyszerű szöveget írtam rá. Letéptem, majd visszaérve Zaynhez félbehajtva átadtam neki. Eleinte furán nézett rám, de én csak megvontam a vállam és egy, szia után bezártam az ajtót. Az üzenet egyszerű két szó: Felejts el!
zene (ez egy olyan oldal, ahol, folyamatosan megy majd a zene)
Bezárult ajtó, lezárult fejezet. Az a fejezet, fejeződött be, mely Zaynhez kötött és magam is alig hiszem el, de most mintha fájna. Fájna az, hogy gyökeresen eltávolítottam az életemből, hiszen tudjátok. A virágot letépitek, de visszanőhet. De ha a gyökér is jön, ott végleg véget ért valami, pont, mint a szívembe. Elengedtem az egyetlen olyan embert, aki mindent tudott rólam, azt, aki elsőnek megkapta a szívemet. Hátamat, a becsukott ajtónak döntöm, és hátra vetem a fejem. Szemhéjam lecsukom és boldogan emlékszem vissza az emlékekre. Azokra, melyeket együtt éltünk át, melyeken együtt nevettünk, melyeken együtt sírtunk. A közös lázadásaink, mikor közösen nem szóltunk senkihez. Szinte össze voltunk nőve, hanem is voltunk mindig együtt, lélekben teljesen összenőttünk. Abba az említett postaládába, mindig írtunk egymásnak. Lehet, ez így furcsa, de azért írtunk, mert ezek számunkra nagyon fontos dolgok voltak és féltünk, bárki meghallja. Ezért leírtuk betettük a kis ládába, a másik elolvasta, visszatette és azonnal jött megbeszélni a dolgokat. Természetesen, mindennek volt valamilyen jelszava és mindenkinek volt álneve. Ezek mindig a levélben voltak leírva részletesen. Hát igen, a régi szép idők, a régi normális Zayn a régi normális életem, amit már nem kapok vissza, hiszen nélküle minden más. Idáig sem volt velem az utóbbi két évben, de ott lengett a levegőben, hogy bármikor hívhat, bármikor megjelenhet. És tessék, megjelent, két év után és mit csináltam, elküldtem. Elküldtem, mert az eszemre hallgattam és nem hagyhattam tovább a levegőben függeni ezt a dolgot, inkább kitéptem a már hervadozó köteléket.
- Chloé. – törte meg az emlékezés csendjét az egyetlen személy, aki otthon volt, vagyis Carter, aki ma kicsit túllépett a célon. – Chloé te sírsz?
- Sírnék? – kérdeztem szinte magamtól, miközben felegyenesedtem és ujjbegyeimet végighúztam az arcomon, melyet ezek szerint könny áztatott. Észre se vettem. – Igen, sírok. De téged ez miért érdekelne?
- Mi van? – kérdezte meglepve, hiszen nem érthette a hirtelen kirohanásomat, mivel hogy az utolsó kérdés elég undokra sikerült.
- Mondjuk, az hogy ma szokásosnál is cinikusabb és bunkóbb vagy, észre sem veszed, ha netalántán megbántasz valakit vagy ártasz valakinek. – vágtam hozzá azt, ami akkor fogalmazódott meg bennem, mikor elájultam. Mármint az ájulásom után, értitek.
- Chloé, ne már. Most komolyan ezen megsértődsz? – kérdezte és kicsit elnéző hangsúlyt észleltem hangjában, de tényleg csak egy picit.
- Nem, csak megjegyeztem, hogy bánt és hagyjál békén. – válaszoltam mű mosollyal, majd bementem a szobámba. Felvéve a laptopomat az asztalról visszamentem a nappaliba és kibontva az egyik plédet, ami a kanapé karfáján volt, a hátamra terítettem és összegubózva levágódtam az egyik fotelba.  Ölembe véve a laptopot bekapcsoltam és még feléledt a gépezet, addig megpróbáltam kiüríteni az orrüregemet. Bocsánat a gusztustalanságért, de ha egyszer beteg vagyok? Mire minden betöltött még egy személy csatlakozott hozzám, némán. Carter levágódott a kanapéra és csak nézett engem, de én nem néztem fel rá, hanem megnyitottam a levelező programomat. Már éppen kezdtem volna írni egy levelet a rejtélyes hosszú nevű idióta énekesnek, aki sejtésem szerint Zayn haverja, mikor Carter megtörte a csendet, hozzáteszem elég hamar, ami azt jelenti, beismeri bűneit.
- Meddig játsszuk ezt Chloé? – kérdezte sóhajtva, én pedig fel sem nézve a laptopról gépiesen válaszoltam.
- Ameddig el nem mondod mi a bajod. Ok nélkül nem vagy ilyen. – magyaráztam.
- A hülye pszichológus éned. – sóhajtotta, amiből már tudtam nyert ügyem van, ezért mosolyogva felnéztem rá.
- Ez van. – vontam meg a vállam, majd rákönyököltem a karfára és öklömön megtámasztottam az állam. – Szóval mi a probléma?
- Van egy barátom. És nem olyan barát hogy barát barát, hanem olyan barát barát, aki mondjuk, megcsókol. – mondta első információként, nekem pedig azonnal leesett az állam és a karom is lecsúszott a karfáról.
- Mennyi ideje? – kérdeztem hatalmas szemekkel.
- 8 hónapja. – mondta halkan mereven a padló erezetét bámulva.
- Carter miért titkoltad? – kérdeztem meglepve.
- Nem mindegy? Szeretném folytatni. – mondta türelmetlenül, mire bólintottam és levonta ma következményt: Tehát ez érzékeny téma. – Na, szóval 9 hónapja összejöttem ezzel a sráccal, mikor téli szünetben hazamentem. Jelzem a srác angliai és ott is tanul. Tehát megbeszéltük, hogy távkapcsolat lesz, és mivel elég sokat utazik a tesójával, majd gyakran meglátogat, meg én is őt, mivel elég nagy mozgásteret ad nekem az egyetem. Minden rendben ment egészen addig, míg most szeptemberben fel nem tett facebookra olyan képeket, amiken egy szőke csajjal van és nem is egyet rakott fel. Ezen nagyon kiakadtam, hiszen most augusztus óta nem is találkoztunk és nagyon kikészít a hiánya. Plusz még ehhez hozzá jött a féltékenységi rohamom, már kezdtem azon gondolkozni, hogy jobb lenne, ha véget vetnék ennek az egésznek. Azonban ma egy skype beszélgetést indított é meglátva édes félmosolyát és a gyönyörű szemeit újra belezúgtam, mint minden egyes alkalommal, mikor meglátom.

Finn Harries

Tök sokat beszélgettünk, viszont egyszer minden jónak vége szakad. Itt most nem azt értem, hogy letette, hanem hogy megjelent a háttérbe, a koleszszobájába az a szőke csaj és mézes mázosan behajolt a képernyőbe. Olyan szinten kiakadtam, hogy nem engedtem megszólalni, csak odavágtam neki, hogy vége, felejtsen el. De aztán rájöttem, hogy…
- Szereted. – fejeztem be az utolsó mondatát, hiszen olyan érzelemmel mondta és közben annyira gesztikulált és mutogatott, hogy ez egyszerűen észrevehető. Carter szerelmes.
- Igen, de már vége elszúrtam. – mondta csüggedten.
- Figyelj, ha tényleg ő azaz igazi nagy Ő, akkor visszakapod. – próbáltam nyugtatni, miközben átültem mellé és átkaroltam, így próbálva nyugtatni. – amúgy szabad tudni a nevét?
- Finn. Finn Harries. – mondta halvány mosollyal, mintha a név kimondásával egy emléket is előhozott volna.
- Finn Harries. Finn Harries, aki Jack Harries ikertesója? Akik a Jacksgap csatornát csinálják? – kérdeztem hisztérikusan kitörve, mire mosolyogva bólintott. – Azonnal békülj ki vele.
- Hülye vagy. – mondta halkan és szomorúan nevetve, innen is látszódott, hogy megviselte. Így már mindent elnézek neki. – De most te jössz. Tudom a Zayn-es sztorit, de miért sírtál?
- Csak visszaemlékeztem, mert valószínűleg soha többet nem látom. – mondtam szomorúan és keserű érzés jelent meg bennem.
- Ezt hogy érted? – kérdezte
- Hát úgy hogy ezt úgy elrontottuk, ahogy csak lehet. Elhanyagoltuk egymást. Így azt az üzenetet adtam neki, hogy felejtsen el. - mondtam halvány mosollyal, hiszen Carter is ugyanezt tette.
- Hát mindketten elbasztuk, a kapcsolatunkat. – mondta Carter, majd átkarolva a fejemet a vállára húzta.
- Az biztos. – mondtam majd kínunkban felnevettünk. Nevetésünket egy hangos ajtó csapódás zavarta meg, melyet rengeteg szitokszó követett.
- Megjött Amie. – néztünk egymásra. Tudniillik, ha Amie ideges, olyan csúnyán beszél, hogy hipóval kéne kimosni a száját.
 - Depi délután? – kérdezte felvont szemöldökkel, mikor belépve a helyiségbe meglátott minket. Kérdésére pedig bólogatni kezdtünk. – Csatlakozhatok?
- Na, gyere, te szöszi. – paskoltam meg magam mellett a helyet, mire sóhajtva ledobta magát a kijelölt helyre és szemüvegét hajába tette, majd arcát kezdte dörzsölni.
- Mi történt jogikám? – kérdezte Carter, miközben mindketten felé fordultunk, jelezve, hogy hallgatjuk.
- Az az idióta balf*sz..
- Amie, ha lehet, kérlek, hagyd el ezeket a szavakat jó? – kértem, mert utálom a csúnyaszavakat, persze néha én is szitkozódom, de nem így.
- Szóval az a nyomorék milliárdos gyermek, John elkezdett rám nyomulni, hogy úgy sem fog sikerülni a jogi diplomám, de ha esetleg valamilyen „kapcsolatot” létesítek vele, akkor tuti meglesz. – mondta undorodva, de valami volt a szemében. Az a féle undor, ami könnyen átválthat mássá.
- Történt még más valami is? – kérdeztem, mire elpirult. – Amelia.
- Megcsókolt, és hát visszacsókoltam. – mondta zavartan, haját birizgálva.
- Egy ekkora tuskónak ilyen jelet adtál? – kérdezte teljesen meglepve Carter és őszintén én is lesokkoltam.
- Hát tuskó, de rohadt helyes, meg amúgy okos is és tud jó fej lenni, meg… - kezdett áradozni.
- Előbb még egy elkényeztetett kis nemi szerv volt. – emlékeztettem, mire csak megvonta a vállát.
- A tárgyalás végén elhívott randizni. – mondta beszívott ajkakkal, mire még nagyobbakra nyíltak a pupilláink, mert azért ez nem rá vall.
- Mikor mentek? – kérdeztem azonnal rá, mert már egyből tudtam, hogy igent mondott.
- Ma este, úgyhogy megyek is készülődni, majd benézek hozzád ruháért. – mondta, majd felpattanva elsietett a szobájába.
- Nem értem ezt a nőszemélyt. – mondta Carter még mindig sokkoltan és egyetértésképpen én is megráztam a fejem.
- Csajok, megjöttem és hoztam valakit. – mondta Base, majd bejött a nappaliba, mi pedig nyakunkat kitekerve figyeltük, hogy kit hozott vendégként. – Én is örülök nektek.
- Szia Base. – mondtuk halkan, mire szemét forgatva (valószínűleg, mert sóhajtott) elment feltehetőleg a szobájába. Aztán valaki belépett a nappaliba...

○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
Na meg is hoztam volna az új részt, amiben már egy kicsikével több izgalom van. Mint látjátok, telis-tele  van képekkel és zenével. Remélem nem probléma ez, ha igen, akkor nyugodtan szóljatok :) Igyekeztem mindent bele adni, remélem sikerült is és nagyon szeretném meg köszönni a sok-sok dicsérő szót és megjegyzést az előző fejezethez, nagyon jól esett és nem tudom hogy meghálálni :') Szóval remélem elnyerte a rész a tetszéseteket, annyira, hogy azt le is írjátok nekem. :)) A betoppanó ember tippjeit várom a chatben ;)
Évesz,xx
U.i.: kivételes eset, hogy van címe :)

○2.1○

Szörnyen gyötör a bűntudat, hogy nem fejeztem be a történetet, amit elkezdtem, de egyszerűen már nem volt rá időm. Így is teljesen el vagyok havazva. A héten fogom megkapni az éves gyakorlati vizsga feladatomat az egyetemen és tippem sincs, hogy pszichológiából még is milyen gyakorlati feladatot adnak.
 Ja, igen, amúgy bemutatkozom. Chloé Anastasia Bucket vagyok. Én írtam a Winter Payne-ről szóló kis történetet, bár inkább nevezném szösszenetnek. Egyébként, Bradfordban laktam és ott is laknak még a szüleim a húgommal együtt. Apropó hugica. Már 3 hónapja nyafog nekem, hogy had jöjjön ki meglátogatni engem, de ezt majd később lerendezem vele, csak el ne felejtsem.  Úúú basszus... A levél, ami a divattervező fősuliról jött. Teljesen kiment a fejemből. Na, akkor egy normális bemutatkozást tartok, mert ez így elég gáz, hogy minden most jut eszembe.
Chloé Anastasia Bucket vagyok. Bradforban születtem 1993. január 13-án. Van egy amilyen édes, olyan erőszakos húgom, Samantha, aki most töltötte a 17-et. Jelenleg New Yorkban lakom két legjobb barátnőmmel Carter Wiliamsonnal és Amelia Scottal, illetve a mi idióta "testőrünkkel" Base Winningtonnal. Egyébként most vagyok harmad éves a New York egyik egyetemének pszichológia és szociológia karján, illetve másod éves egy divattervező főiskolán, amelyet levelezőn folytatok. Nagyjából ennyi amit tudni kell rólam. Ja és hogy eléggé szétszórt vagyok néha, de ez elég ritkán fordul elő. Na, jó, mindig szétszórt vagyok, de ezt nem éri felróni nekem, mert amilyen szétszórt, olyan nagyszívű, kedves, aranyos, szorgalmas stb. Oké nem éri fényezni magam, na de folytatom inkább a naplóírást, ha már a régi eltűnt, miközben költöztem. De várjunk csak, hol a tollam? Francba, hogy ha valamit
lerakok, azt nem találom meg.
- A kezedben van.  – válaszol barna hajú barátnőm a semmiből, akit előbb említettem Carter.  Miközben válaszát feldolgozom, fel sem tűnik, hogy a kisebb gardróbom fele megy. Mikor feleszmélek, belehelyezem az íróeszközt a kis könyvecskébe és bezárva ledobom az ágyamra, majd barátnőm megjelenése felől érdeklődöm és követem a kis szobácskába.
- Bármikor beléphetsz természetesen a szekrényembe, használd, úgy mintha a tied lenne. – jegyzem meg cinikusan, miközben az ajtófélfának dőlve figyelem, ahogy valamit kutat.

- Tudom, éppen ezért jöttem és keresem azt a fekete, rózsa mintás ruhádat. aminek a háta egy részét selyem szalag fűzi össze. – ismerteti velem tevékenységét és akaratát, mellőzve cinikusságomat. Hát ez van, hogy ha sose mondok neki nemet.
- Chloé. – rohan be a szobámba másik barátnőm, a szőke Amelia, így hátra fordítom fejemet és kérdőn nézek rá. – Kérhetek egy szívességet?
- Csak szolgáld ki magad, mint Carter. – mondom szememet forgatva, majd belépek én is a kis helyiségbe és segítek előbb említett barátnőmnek, mert keresése sikertelen. Hiába, de még is csak az én gardróbom. Szóval egyenesen a Carter által kiválasztott ruha felé mentem, ami egyből kiszúrta a szememet, csak az övét nem.  – Tessék, csak tudnám miért mindig tőlem kértek ruhát?
- Észrevetted, hogy nekünk szekrényünk, neked meg gardróbod van? – kérdezte Car mutogatva, majd felénk kapta fejét Am is és helyeslően bólogatott.
- De a szobám kisebb is. – emlékeztettem rá őket, hiszen én alakítottam ki a gardróbomat, vagy is nem. Pontosabban, bementem egyetlen fiú lakótársunk szobájába és közöltem vele terveimet és meg is csinálta. Így lett a szobám egyik feléből gardrób.
- Ezzel arra akart utalni Cartie, hogy neked van közülünk a legtöbb ruhád és ráadásul a legjobbak is. – mondta Amelia, mintha hülye lennék.

- Rendben fogtam az adást és Miss szőkebombázó megtalálta már a ruháját? – kérdeztem terelve a témát, mire vigyorogva kiemelte az egyik kedvenc szoknyáját, ami tény és való, neki ezerszer jobban áll. – Azt a szoknyát neked adom.
- Komolyan? – kerekedtek el a szemei és fülig ért a szája, mire zavartan bólintottam, hiszen ez annyira nem hihetetlen. – Köszönöööm. – kezdett el ugrálni, mire Carterrel egyszerre engedtünk ki egy „már megint” sóhajt. Ha jelzőkkel kéne ellátnunk magunkat, akkor Amelia a szőke, de nagyon okos bombázó. Carter, a cinikusok cinikusa, de ha megismered csupa szív és lélek, mellesleg egy modell alkat. És vagyok én, Chloé, aki a pszichomókus, divatmániás átlagos lány.
- Én is megkapom ezt a ruhát? – kérdezte megszakítva fejem-béli beszélgetést, mire kicsit elgondolkozva bólintottam. Ő nem kezdett el ugrándozni, mint Ami, hanem csak szimplán megölelt, majd mindketten távoztak és magamra hagytak. Rá nézve órámra láttam, hogy még csak fél kilenc van, és nekem 11-kor kezdődik az órám, viszont addig nincs kedvem itthon maradni. Éppen ezért kiválasztottam a szettemet, ami egy bordó és bézs csíkos hosszujjúból állt és egy hozzá illő
fekete szoknyából, aminek alján egy bézs vastag csík húzódott. Miután felöltöztem és egy alap sminket feldobtam összeszedtem a tancuccaimat és beledobáltam egy táskába, laptopommal együtt. Ugyanis tervem az, hogy még nem kezdőik a tanítás addig egy kávézóban el netezgetek. Csupán azért nem maradok itthon, mert utálok egyedül itthon lenni, és sejtésem szerint a lányok is épp most mentek el Base pedig haza se jött éjszaka. Amúgy Amelia jogi egyetemre jár, míg Carter közgazdasági gazdaságelemzőnek tanul Base pedig orvosnak, ami egy vicc, de azért komolyan veszi. Közben már a kávézó felé tartok. Igazából most mondhatnám menően, mint sok new yorki, hogy a törzshelyünkre, de nekünk olyan nincs. Mindig máshova megyünk, de azért ahova most megyek ott már többször is voltam. Egy kisebb utcába eldugott Starbucks, ami elég közel van az egyetemhez. Megnyitva az ajtót halk csilingelés jelzi érkezésemet, melynek nem tulajdonítanak nagy figyelmet. Tudom azt mondtam, hogy nincs szokásos helyünk, de itt mégsem kell odamennem a pulthoz kérni, habár csak párszor voltam itt, de a pincér srác eléggé szimpatizál velem. Szóval mindig kihozza nekem a kávét valami extrával. Szóval most sem történik ez másképp. Leülök egy két személyes asztalhoz az ablak mellé, majd előveszem számítógépemet és kirakom az asztalra, hogy tudjak rajta egy kicsit dolgozni, ugyanis még át kell néznem a mai beadandómat. Mire bekapcsolt a gépem Geoff már ki is hozta nekem a kávét gyönyörű mosollyal, mire próbálok ridegen, még is kedvesen biccenteni
köszönetem jeléül, de még egyszer sem fogta fel, hogy nekem ő nem jön be. Amúgy ebbe az egészbe az a vicces, hogy még soha nem szólt hozzám, de tényleg. Egyszer sem, sőt mindig állta a kávémat, ami egy kicsit bántott, de már megszoktam. Azt amúgy hozzá tenném, hogy Geoff eléggé helyes, de 1. én most nem vágyom kapcsolatra. 2. nem annyira az esetem, bár azt be kell vallani eléggé döglesztő másoknak a barna rövid hajával és barna szemeivel, na meg a rövid borosta, de nekem akkor sem jön
be. Na de visszatérve a beadandómra. Egy vers alapján kellett meghatároznom egy költő személyiségét, vagy adott állapotát. Elég érdekes, de nekünk, pszichológusoknak erre is ki kell térnie. Az én versem egy magyar költőé volt valami Kölcsey Ferenc. Eléggé nehéz a neve és eléggé pesszimista alkat a verse fordítása alapján. Vanitatum Vanitas. Hiábavalóságok hiábavalósága. Vajon tényleg ez lenen az élet? Egy buborék, mely amilyen szép olyan hamar szétpukkan? Egy lepke, melynek gyönyörű szárnyai olyan törékenyek? Van benne igazság, amit a költő írt, viszont azzal nem értek egyet, hogy az élet hiábavaló, de ettől függetlenül nagyon tetszik a vers.
...
Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.
...
Olvastam fel magamban még egyszer a kedvenc versszakomat, mely nagyon tetszik, és ha valaki csak ezt látja, inkább mondja azt, hogy realista, mint pesszimista, de önmagában az egész vers eléggé rossza hangvételű, ha lehet így mondani. Az elemzésem magam részéről nagyon tetszik, és remélem Mr. Kantor is ugyanígy fog vélekedni róla. Miután ezzel is végeztem megnéztem a postafiókomat, melyben általában csak idióta hirdetések és spam levelek várnak. Most viszont ezek mellett még egy dologgal találtam magam szemben, egy elég érdekes nevű emberkének a levelével.

Feladó: JuanPabloMiguelitoDeLarosa@gmail.com
Címzett: justchloé@gmail.com
Tárgy: Kérdés…
Kedves Chloé!
Iszonyatosan mérges vagyok, amiért abba hagytad Winterék történetét, pedig még fiúként is felvállaltam, hogy olvasom. Na de a lényeg, mit szólnál hozzá, ha azaz Ő, aki miatt elkezdted és abba hagytad, most téged keresne??

Mi van???? Aha, mert Zayn pont engem keresne. Ja, az lehet, hogy lemaradt, hogy aki miatt elkezdtem a blogot az Zayn volt és miatta is hagytam abba? Mármint Zayn Malik, igen az aki a One Directionben énekel. Jeee, örvendezzünk. És háromra hip-hip-… Remélem, érzékelitek az iróniámat. Na, szóval, igen miatta kezdtem el írni a blogomat, mert szerelmes vagyok belé, vagy voltam. Nem tudom, mi van, ugyanis elég régen találkoztam vele. Egész gyermekkorunkat együtt töltöttük, miután anyukáink örökbarátságot kötöttek a kórházban, mivel Zayn egy nappal született hamarabb, mint én és életet adó szüleink egy szobában voltak. Később költözésnél, melléjük költöztünk és szomszédok lettünk, így még nagyobb volt a kényszer arra, hogy Zayn és én jóba legyünk. És tényleg jóba voltunk, de kényszer nélkül. Nagyon jó barátok voltunk, szinte testvérek, legjobb barátok, egészen addig a napig, amíg bele nem zúgtam. Tudom, ez ilyen tipikus történet, de hát nem tehetek róla. Egyre helyesebb és helyesebb lett az évek telésével és én pedig egyre inkább csak közelebb és közelebb akartam kerülni hozzá. De az évek telésével inkább az ellentétes folyamat indult be, vagyis hogy távolodtunk. Persze még így is sokat beszélgettünk, hiszen szomszédok voltunk, de külön iskolába jártunk és így kevesebb időt töltöttünk együtt, de ezt nem figyelve Zayn így is mindig mindentől megvédett. Pont ez volt a baj, és ebből robbant ki köztünk a vita. Pont az meghallgatása előtt vesztünk össze és az óta, nem is beszéltünk. Én élem az életem itt New Yorkban, ő pedig a barátaival a sajátját. Gondolkodásomat telefonom hangos csörgés szakítja meg, amit gyorsan kikaparok a táskám aljáról. Drága húgom Samantha az…
- Szia Sam. – veszem fel a telefonom és a szabadon maradt kezemmel számhoz emelve a poharamat kortyolok egyet a kávémból.
- Szia nővérkém, fontos dolog miatt hívlak. – hadarja és hallom a hangján, hogy fél valamitől, de egyben izgatott is.
- Akkor mondjad Sammy. – mondom türelmetlenül és közben kilépek a levelezésemből.
- Valaki keresett ma téged itthon. – válaszol sejtelmesen, amit nagyon nem szeretek.
- Samantha. – figyelmeztetem a teljes nevének kimondásával.
- Zayn keresett téged. – mondja ki nagyon gyorsan, mire megáll bennem az ütő. Zayn, az a Zayn, akiről előbb beszéltem, akivel több, mint két éve nem találkoztam.
- Mit akart? – kérdezem hűvösen, mire testvérem hangja elhalkul.
- Beszélni akart veled és utána azt kérdezte, hogy hol vagy most. – mondta bátortalanul.
- Sam, mond, hogy nem árultad el neki, hogy hol lakom. – mondtam és fejemet kezemre támasztotta lehunyt szemekkel, reménykedve, hogy húgom most az egyszer okos volt.
- Mondanám, de…- mondta még halkabban, mire eléggé ideges lettem, és ezt ő is tudta. Mint azt is, hogy én nem a forróvérű kiabálós ideges vagyok, hanem a hidegvérű, aki a semmiségével öl meg.
- Köszönöm Samantha. – válaszoltam, majd kinyomtam a telefonom és belefejeltem a számítógép billentyűzetébe. Mikor rájöttem, hogy ez fáj felemeltem a fejem és elgondolkoztam, hogy vajon honnan tudta az a hülye gyerek, hogy Zayn keresni fog. Mivel a kérdés megválaszolatlan maradt visszaírtam neki.

Feladó: justchloé@gmail.com
Címzett: JuanPabloMiguelitoDeLarosa@gmail.com
Téma: Médium??
Kedves hosszúnevű barátom!
Még is honnan tudtat, hogy az az ember kicsoda és eljön megkeresni, vagyis pontosabban elindul, mert idáig még nem jutott el, azonban hogy értesítselek egy bizonyos szakaszt már megtett.
Üdvözlettel
Chloé

Amint elküldtem, nem sokára jött is a válasz.

 Feladó: JuanPabloMiguelitoDeLarosa@gmail.com
Címzett: justchloé@gmail.com
Téma: Inkább jós…
  Nem nevezném magam médiumnak, hiszen ugyanabból a házból indult el ma reggel Zayn, amelyikben én egy ideje élek, így nem volt nehéz figyelmeztetni.

Várjunk csak… Tudja, hogy hívják. Egy házban él vele. Hülye hosszú értelmetlen neve van. Az egyik bandatársa. Miután erre rájöttem sokkal világosabbá vált az emailes dolog, de nem tudtam vele foglalkozni, mert azonnal indulnom kellett az egyetemre, hogy el ne késsek.

○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○○
Na sziasztok! (:
Meghoztam az ún. második évad első részét. Remélem így már mindenkinek világossá válik a sötétség :D Kérlek szépen titeket most az egyszer írja le mindenki aki tudja, hogy mi a véleménye. Nekem elég egy szó is, de most nagyon fontos lenne. Igyekszem a következővel ahogy csak tudok :) Remélem tetszett (:
Évesz,xx
U.i: Egy nagyon-nagyon jó új blog, amit nem rég kezdtem el olvasni. Hasonló, mint az első évad, de őszintén megmondom, nekem az jobban tetszik :D Úgyhogy mindenki olvassa, ha unatkozik vagy ha akarja Maya D. blogját.

I'm lost without you

○2.Bevezető○

*máshol, máskor, egy kívül álló szemszögéből*
- MICSODA??? Befejezi???? NEEEEEEEEEE.- kiáltotta laptopját bámulva a fiú, mire barátja (na nem olyan, mert nem homoszexuális) hanyagul levágódott mellé a kanapéra és bekapcsolta a tv-t.
- Louis ne sipítozzál már. Fiú vagy, az meg csak egy hülye blog. - magyarázta a fekete hajú fiú, miközben a csatornákat váltogatta.
- Zayn. Ez en megy szimpla blog. EZ egy őrülten jó blog. Megjegyzem rólad szól, meg egy lányról, aki Liam örökbefogadott húga és ti szerelmesek lesztek és akkor most nem tudom mi lesz a vége. - hadarta el és a végére hisztérikussá vált a hangja, amely megijesztette barátját.
- Louis az egész csak egy kitalált baromság. - mondta unottan a fiú, majd hirtelen elérte valam ia tudatát. - Azt mondtad rólam szól?
- Igen, Mr. Egoharcos. - bólogatott a fanatikus srác, akinek az öléből egy pillanat múlva kikapta a laptopot.
- Gyerünk Louis mutasd meg azt a blogot. - parancsolt rá barátjára, aki mellkasa előtt összefonta karját, felemelte fejé és megsértődött.
- Nem, mert csak magad miatt érdekel. - válaszolta durcás hangon Louis, akiről igazán hihetné mindenki azt hogy meleg, de még egyszer hangsúlyozom nem az.
- Nem magam miatt, hanem lehet hogy ismerem a szerzőjét és tudnom kell, hogy ő írta-e? - magyarázta türelmetlenül a Zayn nevű fiatalúr, hiszen barátja már annyit áradozott erről a blogról, hogy annyit még megtett korábban, hogy megnézze az író nevét. Az íróneve pedig Chloé. A fiú számára egy kedves név, bár a fiú nem egy kedves emlék a lánynak, de erről majd később.
- Lehetetlen hogy ismerd Chloét. - mondta még ugyanabban a pózban Louis, de egyik szeméve lesandított ideges barátjára.
- Louis kérlek. - kérlelte egy kis könyörgéssel a hangjában barátját, mire megadóan sóhajtva gyorsan bepötyögte a weboldal címét. Zayn azonnal elkezdte szemével átfutni a sorokat és csak falta azokat, majd a rövid rész végére érve egy "ez hihetetlen" mosoly ült ki az arcára, majd felfutott a szobájába.
- Hohó, haver hova, hova? - kérdezte egy másik göndör hajú barátja, akit szinte majdnem fellökött, de Zaynt nem érdekelte. Csak betört a szobájába és azonnal elkezdett kutatni asztalának fiókjába, míg meg nem találta azt amit keresett. Egy kis könyvet. Konkrétabban egy naplót, amelynek tulajdonosa Chloé Bucket. Amint a kis könyvecske, mely neki tiltott olvasmány lenne, kezében volt rohant vissza a nappaliban hagyott barátaihoz.
-Beavatnál minket is a hirtelen reggeli túlpörgésed okába? - kérdezte göndör barátja, akivel majdnem karambolozott, de egy legyintéssel csendre bírta és jelezte, hogy később. Gyorsan felütötte a könyvet és megkereste a legtöbbet olvasott oldalát, hiszen rengetegszer elolvasta már ezt a kis naplót titokban, és a blogon is meg kereste a nagyon ismerős mondatot az utolsó részben. Még egyszer átolvasta a blogból a kijelölt részletet:
"Érzékeimet is teljesen megkevered, mert minden érintésednél hideg futkos a hátamon, de közben belül elönt a forróság és a szívem folyamatosan olvadozik. Még a végén már semmi nem marad belőle, mert elfolyik.  De ha éppen nem folyik el, akkor olyan sebesen ver, mintha ki akarná szakítani a mellkasom, hogy szabad lehessen és odamehessen a tied mellé. Szóval egy szóval, megölsz."
Majd letekintett a naplóra és ott is elolvasta a kis részletet, mely szinte ugyanez volt.
"Teljesen megkever, zavarttá tesz. Minden érintésénél a hideg futkos a testemen, de közben belül forróság önt el és ennek hatására szívem folyamatosan olvadozik.A végén tejesen el fog olvadni a szívem és elfolyik, de ha éppen nem ez történik, akkor majd ki szakad a mellkasomból, hogy övével lehessen és mellette legyen. Egyszóval megöl."
Nem teljesen ugyanaz volt, de a fiú rögtön rájött, ezt Ő írta. Arcára egy érdekes mosoly fagyott rá és csak egyenesen meredt a képernyőre, miközben barátai szórakozottan nézték őt és nevettek rajta.
- Zayn. - csettintett egyet Louis, mire a fiú hirtelen felkapta a fejét és feléjük nézett már rendezett vonásokkal.
- Mi van? - kérdezte barátaitól megszólításának okát.
- Elmondod végre? - kérdezte göndör barátját, miközben fürtjeit igazgatta.
- Ismerem őt. - mutogatott a gép felé, mire Louis szemei el kerekedtek.
- TE ISMERED CHLOÉT? - sikította, szó szerint, eltátott szájjal.
- Baszki Louis. - simogatta a fülét göndör barátunk, akinek a neve...
- Bocsi Harry. - ...Harold.
- Igen. Nagyon jól ismerem. - mondta a fiú és az utóbbi mondatnál ellágyult a hangja.
- Hoppá, azt hiszem itt gyengéd szálak vannak. - mondta huncut hanggal Harry, miközben vállba lökte barátját, aki mellette ült, vagyis Louist.
- Azt írta gy ember miatt kezdte el megírni és miatta is fejezte be. - mondta Louis normálisan Zaynnek, figyelmen kívül hagyva Harry cukkolását. Zayn értetlenül nézett barátjára, aki szem forgatva megmagyarázta. - Rólad szól idióta.
- Meg kell keresnem. - mondta Zayn, amint leesett neki, hogy ő az az Ő, aki miatt elkezdte és befejezte.
- Őrültség azt sem tudod hol lakik. - állította meg előbbi biztatója, mire Zayn unottan rá nézett.
- A bradfordi szomszéd lánya. - válaszolta, mire Louis levette a kezét a válláról és csak így szólt.
- Ja hát akkor menj én azt hittem ez ilyen plátói szerelem volt. - mondta feltett kezekkel Louis és több sem kellett Zaynnek, mert felpattant és épphogy pár dolgot összedobált egy táskába, már fogta is a kocsi kulcsot és elment.
- Na ezt most magyarázza el valaki. - mondta Harry, miközben a bejárati ajtót nézte.
- Túl hosszú. - mondta Louis és ölébe véve a laptopot elkezdte böngészni tovább a világhálót és hagyta, hogy tudatlan maradjon egyik barátja, akit majd Zayn felvilágosít a másik kettővel egyetemben. Legalábbis Louis így gondolta, hiszen ez nem az ő dolga így nem üti bele az orrát.

Meglepetés!! Tudom még csak egy megjegyzés jött és tovább akartam húzni az időt, de már én magam türelmetlen vagyok. Lehet hogy kicsit bonyolultnak fog tűnni elsőre, de ez a második évad bevezetője volt. :))
Évesz,xx
U.i: Még sok mindent tartogatok számotokra.

○16.○

Meglepően hamar találtunk egy régi mozit. Jó azt tegyük hozzá, hoyg taxival mentünk és úgy adtuk ki az úti célt, hogy egy régebbi mozihoz vigyen. A kedves idős taxis bácsi segítőkészen odaszállított minket és megesküdött rá, hogy ez a legjobb, neki ez volt a kedvence. Azt is hozzá tette, hogy minden lányt ide hozott. Nagyon kedves volt és szerencsénk is volt vele, hiszen ritka számban mennek az ilyen sofőrök mindenhol, de főleg a nagyobb helyeken és hát Florida nem a legkisebb. Mikor megérkeztünk, pont olyan filmszínház tárult a szemem elé amilyet elképzeltem. Olyan volt, mint a filmekben, a bejárat fölött hatalmas fehér táblára voltak felcsúsztatva a betűk. ( az előző fejezet végéhez csatolt kép csak egy kép. Nem az a mozi. szerk.) Nagyon tetszett, már kívülről és őszintén, pont ilyennek képzeltem el, mikor azt mondtam egy régi moziba akarok menni. Igazából azért akartam régi moziba jönni,mert egy kevesen vannak, kettő nagyon jó a hangulata és három tapasztalatból az ilyen helyeken sokkal kényelmesebbek a székek.

- Gyere kicsim, nézzük meg a filmműsort. – húzott oda Zayn a kis táblához, ahova három filmborító volt kirakva.

 Anyegin, James Bond, Kacsa mesék. Nem nagy választék, de nem is számítottam többre, sőt az sem lep meg, hoyg 90-es évekbeli filmek vannak műsoron.

- Na ezek közül 2 filmet ismerek. – mondta Zayn vizslatva a táblát és sejtettem, hogy az Anyegint nem ismeri.

- Nem ismered az Anyegint? – kérdeztem rá, teljesen meglepve, hiszen ez egy klasszikus, már akinek.

- Kéne? – kérdezte furcsállva kirohanásomat, mert valljuk be előbb kicsit érdekes volt a hangom.

- Klasszikus mű. Alekszandr Szergejevics Puskin orosz romantikus alapműve a Jevgenyij Anyegin. – mondtam kioktatva.

- Ennyire otthon vagy az irodalomban? – kérdezte pimasz fél mosollyal cseppet sem törődve a mondandóm lényegével.

- Amit szeretek annak rendesen utánanézek, és soha nem felejtem el. – magyarázom meg.

- Szóval szereted a romantikát. – állapítja meg, ami azért így túlzás és ezt tudtára is adom.

- Azért nem teljesen, Victor Hugo-tól borsódzik a hátam. – mondom és eszembe jut, hogy mennyi minden borzalmas dolgot kellett elolvasnom abba a könyvbe.

- Na látod ezért nem olvastam kötelezőket. – mutat jelképesen rá a nézőpontjára az irodalommal kapcsolatban.

- Vagy inkább mert lusta vagy. – böktem mellkasára és így felvillanyoztam egy másik oldalát a dolognak.

- Hó hó. – mondta feltett kezekkel. – Én minden vagyok csak nem lusta.

- Aha persze. Akkor most az Anyegint nézzük meg, hogy kiegészítsük irodalmi tudásodat. – mondta ölbe font karokkal, gúnyosan mosolyogva.

- A james Bond is tökéletes erre a célra. – vágta rá és közben két kézzel mutatott a plakát felé.

- Anyegin. – jelentettem ki határozottan és elindultam a jegypénztár felé. Tudtam, hogy nem engedné, hogy én vegyem meg a jegyeket tehát gyorsan kikérem a belépőt és nyert ügyem van. És láss csodát! Minden úgy történt, ahogy elterveztem, mire már kikértem a két jegyet, pont odaért és nem engedett fizetni. Olyan győzedelmi mosoly terült szét az arcomon, hogy még Zayn kiöltött nyelves grimasza sem törölte le.

- Ez gonosz húzás volt. – mondta, miközben már a mozi ajtaját nyitotta ki nekem.

- Ne haragudj. – fordultam meg és úgy néztem rá ártatlan kiskutyapofival, miközben befelé tolattam.

- Rád nem lehet haragudni. – mondta elhúzva a száját, és mikor már ő is beért elkapva derekamat magához rántott. – De ezért még megfizetsz.

- Félnem kéne? – váltottam át kissé flegma stílusba.

- Nem ártana. – vágta rá ugyanúgy mint én és nem sok kellett volna ahhoz hogy elnevessem magamat.

- Majd megnézem a határidőnaplómat, lehet tudok helyet szorítani egy kis félelemnek. – mondtam ugyanúgy flegmán és felvettem a fapofámat, hogy hitelesebb legyen a színjátékunk. Amúgy még mindig Zayn kezei között álltam, ami azért kicsit megnehezítette a feladatomat, de igyekeztem túl lépni közelségén.

- Oh milyen kis humorzsákkal van dolgom. – mondta gonoszkás mosollyal, ami szemtelenül szívszaggató volt. Komolyan mondom, ilyenekért büntetni kéne, ugyanis ez gyilkosság. Gondatlanul elkövetett emberölési kísérlet, már ha van ilyen. Az a lényeg, hogy most túléltem egy enyhe „láb kocsonyásodással” és összeszedve magam igyekeztem frappánsan visszaszólni.

- Nem tudtad? Én segítettem Benny Hill-nek a műsoraiban. – mondtam, ami először jutott eszembe.

- Sajnos ez rossz, ugyanis menthetetlenül utálom Benny Hillt. – mondta megrázva a fejét, és erre a mondatára agyam azonnal kapcsolt.

- Akkor engem is utálsz? – váltottam át hirtelen egy megszeppent ovis szintjére.

- Igen. – válaszolta egyszerűen, mire ajkaimat legörbítettem, de folytatta mondandóját. – Utállak, mert elvetted a szívemet és eszemet. Most hogy éljek így?

- Ne haragudj. – mondtam továbbra is azzal a szomorkás pofival, miközben szívem már a bordáim közt folydogált.

- Rád képtelen lennék valaha is haragudni. – mondta már halkan és lágyabban, majd a még mindig lefelé konyuló alsó ajkamra egy lágy puszit adott.

- Ne csináld ezt. – mondtam, miután visszahúzta fejét.

- Mit ne csináljak? – nézett rám értetlenül.

- Megölsz. Csókjaid áramütés szerűen hatnak rám, csak úgy mint érintésed. Érzékeimet is teljesen megkevered, mert minden érintésednél hideg futkos a hátamon, de közben belül elönt a forróság és a szívem folyamatosan olvadozik. Még a végén már semmi nem marad belőle, mert elfolyik.  De ha éppen nem folyik el, akkor olyan sebesen ver, mintha ki akarná szakítani a mellkasom, hogy szabad lehessen és odamehessen a tied mellé. Szóval egy szóval, megölsz. – vallottam be minden vele kapcsolatos érzésemet végig mélyen a szemébe nézve és láttam, hogy szemeiben egyre több fény gyűlik, az a fény mely azt mutatja mennyire is boldog. És fogalmam sincs ezt miért vallottam be már most neki, az első napon, amelyiken összejöttünk, de egyszerűen nem tudok előtte semmit rejtegetni. Azt szeretném, hogy boldog legyen, és ehhez tudnia kell, hogy mennyit jelent számomra már most.

- Szerelek. – mondta válaszul, miután megemésztette a hosszú mondandómat, majd megfogva államat hátra döntötte fejemet és lágy csókot adott. Viszont mikor el akart húzódni, nem engedtem, hanem két kezem közé fogtam az arcát és még közelebb húztam magamhoz. Követelőzően csókoltam, mert ő most olyan volt nekem, mint egy kisgyermek kedvenc plüssállata. Nem akartam elengedni. Tudni akartam minden percben, minden másodpercben, hogy ő is hasonlóan érez, mint én. Tudom, hogy azt mondta szeret és ezt a lehető legőszintébben mondta, mélyen a szívéből, de a cselekedetek sokkal többet érnek minden szónál és azok az érzelmek, melyeket ajkain át közvetít felém könnyen lételememmé válnak. Viszont ezt egy másik lételem nem tűri, ugyanis a levegő direkt elfogy belőlem és közben nem tudok lélegezni. Kettősnyíl, el kellett válnom tőle.

- Te aztán egy akaratos nőszemély vagy. – mondta vigyorogva Zayn, miközben még mindketten pihegtünk.

- Hát előfordulhat. – mondtam lesütve a szemem és halkan magamnak, jelzem magamnak hozzátettem. – De amilyen akaratos, olyan sebzett is.

- Majd én begyógyítom a sebeidet és megvédelek akármitől. – suttogta vissza Zayn, mert ezek szerint nagyon halkan kimotyogtam és ő meghallotta. – Na de gyere mert a moziban lekéssük a filmet.

- Rendben, de vegyünk nachost. – állítottam meg mosolyogva, majd elhúztam a büfé felé. Miután kikönyörögtem magamnak még egy nagy üdítőt és egy zacskó M&M-set, beültünk a vetítőterem legutolsó sorának közepére. Nagyon tetszett a terem, olyan jó hangulata volt, mintha ott bent megállt volna az idő. Ugyanazok a huzatok voltak a széken, mint a megnyitón, valószínűleg. Zaynt annyira nem ragadta el, mint engem, de azért annyit hozzáfűzött, hogy különleges. Mi voltunk az utolsó érkezők, így voltunk a teremben összesen 7-en. Zayn határozottan állította, hoyg a James Bond filmen biztosan többen vannak és még nem késő átmenni, de egy fejrázással elintéztem és behúztam a sorunkba. Ő természetesen látványosan végig unta a filmet, míg én élveztem, mert bár a könyvet rengetegszer olvastam a filmet még egyszer sem láttam. Persze könyvben jobb, de a filmet is nagyon jól megcsinálták, nagyon tetszett az Anyegint játszó színész, mert igazi byronistának nézett ki. Mikor ezt megemlítettem Zaynnek úgy nézett rám, mint egy idegenre így elmagyaráztam neki, hogy byronista az, aki közönnyel néz a világra és az égvilágon semmi nem érdekli. Erre természetesen kapta megy király jelzőt, mire oldalba böktem, hogy egy kicsit több érdeklődést mutasson. A film végén boldogan álltam fel a székből és nyújtóztam, viszont Zayn továbbra is fejét támasztva ült, ezért kicsit megrúgtam lábát, amin könyökölve tartotta a fejét. Mivel lába elcsúszott, térdéről leesett a könyöke, elvesztette a támaszt, vele együtt az egyensúlyt is és hirtelen felriadt.

- Mi? Mi van? Már vége? – kapott hirtelen a fejéhez én pedig csípőre tett kezekkel néztem le rá. – De káááár.

- Igen Zayn. Kár a gőzért. – ráztam meg a fejemet, majd kisétáltam a teremből, meg se várva őt.

- Ne már Winter várj. – szólt utánam, de mit sem törődve mentem a fejem után és onnan tudtam, hogy beért, hogy nem csapódott be a mozi terem ajtaja. Megfogta a kezem és maga felé fordított. – Most haragszol rám?

- Nem, de kellett valami büntetés, mert végig aludtad. – mondtam, majd a végén gonoszul elmosolyodtam, neki pedig leesett az álla.

- Milyen gonosz vagy. – mondta hitetlenül, majd magához rántott és szorosan magához ölelt. Arcomat mellkasába fúrtam nevetve, míg ő egy óvatos puszit nyomott fülem mögé. – Kicsim miért rezeg a táskád?

- Mert mondjuk hív valaki? – válaszoltam, miközben gyorsan kiváltam karjai közül és táskámba kezdtem kotorászni. Amint kezembe került, már el is állt a csengés, vagyis rezgés.

- Ki volt az?

- Dani. – válaszoltam  és közben észrevettem, hogy hagyott üzenetet, szóval fülemhez téve meghallgattam mondanivalóját.

„Szia Win. Tudom, hogy rengeteg mindent nem értesz, de kérlek ne hibáztasd a bátyádat, nem tehet róla. Teljesen igaza volt mindenben. Nem tudom, hogy találkozunk-e még, de nagyon remélem igen és remélem a lehető legtovább maradsz együtt Zaynnel, mert ahogy láttam sikeres volt a reggeli akció.  Ő igazán szeret és szerencsére ezt Harry is észrevette. Ha majd van egy kis időd hívj vissza és elmondok mindent, de ha most hívsz akkor kinyomlak, mert nem veszem el a közös időtöket. Puszi Dani.”

Hangján lehetett hallani, hogy még mindig sír és teljesen ki van száradva a torka. Sugárzott belőle, a meggyötörtség, a bánat, a szomorúság és minden olyan érzés, ami a bátyám hangjában volt. Ez is mutatja azt, hogy ők nem tudnak egymás nélkül lenni. Szükségük van egymásra. Szerencsére problémájuk megoldásának projektjét elindítottam és úton is van. Így kicsit nyugodtabb a szívem és nem is fogom felhívni Danit, míg oda nem ért Liam.

- Mit mondott? – kérdezte Zayn, miközben a fülemtől elvett telefont bámultam.

- Csak azt, hogy ne hibáztassam a bátyámat és hogy reméli sokáig együtt leszünk. Ja meg azt mondta, hogy te igazán szeretsz. – válaszoltam, miközben visszadobtam a táskámba a telefont.

- Dani sose hazudik. – mondta vigyorogva.

- Tudom. – mondtam mosolyogva, majd meg fogtam a kezét és elindultunk vissza a hotelba.

- Na, mit csináljunk? – kérdezte Zayn, miközben bezárta a szoba ajtaját.

- Mi lenne, ha csak pizsamában fekve az ágyban gépeznénk, zenét hallgatnánk, szórakoztatnánk a népet? – dobtam fel az ötletet, mint lehetséges esti program.

- Tetszik az ötlet. – mondta mosolyogva, majd leült mellém az ágy szélére és átölelte a vállam. – Mit szólnál, ha spórolnánk egy kis vizet?

- Mi van?- húzódtam odébb és felé fordultam, így tökéletesen láthattam a hatalmas, pajzán vigyorát.

- Hát tudod zuhanyozhatnánk együtt. – mondta szemöldökét húzogatva, én pedig meglökve őt harsányan felnevettem.

- Szar a csajozási dumás és nem. – mondtam, még mindig nevetve. – Na menjél fürdeni.

- Hát jó. Akkor magányosan kell fürdenem. – mondta sértődötten és emelt fővel távozott a fürdőbe, én pedig mosolyogva megráztam a fejem. Hogy lehet ilyen hülye? Mikor kattant a zár a fürdő ajtón gyorsan lábujjhegyen odaléptem a fotelhoz, amelyben a laptopja pihent. Láttam, hogy villogott az a kis lámpa, amely azt jelezte, hogy nincs teljesen kikapcsolva, tehát ha felnyitom minden úgy lesz, ahogy akkor volt, mikor Zayn lecsukta. Mikor ez leesett gyors kis öröm táncot jártam ,majd magamhoz kapva hassal rávetődtem az ágyra. Miután felnyitottam ujjaimmal dobolva vártam, hogy visszaállítsa a munkamenetet és tudjak egy kicsit rosszalkodni. Amint újra életre kelt azonnal meg is nyitotta Safari böngészőt, egy bejelentkezett twitterrel. Gonoszan összedörzsöltem a tenyerem és halkan kuncogtam is hozzá.  Persze fogalmam sem volt mit csináljak… mit írhatnék ki neki… majd egyszer csak felvillant a villanykörte a fejem fölött. Gyorsan rá nyomtam a kis toll szimbólumra és bepötyögtem a szöveget, ami a tweet gomb lenyomása után meg is jelent.

Még el se küldtem, de már azonnal el kezdtek záporozni, a különböző kérések, kérdések. Igyekeztem, mindegyiket elolvasni, sőt mindenkit visszakövetni is, de hát Zayn fürdési ideje is véges. Viszont mielőtt kijött, még észrevettem, hogy van valami a trendek között. #ZaynandWinter. Ezt abszolút nem értettem, majd pár másodperccel később le is esett. A park. Többen lefotózták sejtésem szerint a szeretet kinyilvánításomat, azon pedig már nem is gondolkozom, hogy honnan tudják a nevemet. A Directioner-ek jobbak mint az FBI, ezt már észrevettem. Vagyis nem, mert inkább megjegyezetem, mert egyszer mikor fent jártam twitteren (ami nagy ritkaság) akkor pont ez volt a trend. Na mindegy. Közben kezdtem úgy érezni, hogy vészesen közeleg az idő, amikor Zayn kilép a fürdőből, szóval gyorsan lecsaptam a notebookot, majd visszatettem a helyére és rohamtempóban ugrottam rá az ágyra és kezdtem vizslatni a körmömet, mert Zayn már ki is lépett egy szál törölközővel a csípőjén. Hello szexi felsőtest, hello izmok, hello tetkók, hello kocka has, hello szexi V vonal, hello szívroham.

- Miben settenkedsz Winter? – kérdezte összeszűkített szemekkel, mire én ártatlan nagy szemekkel néztem vissza rá.

- Éppen meghalok a látványodtól, de amúgy semmit nem csinálok. – pislogtam rá.

- Jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok rád. – mondta pimaszul mosolyogva, majd odajött hozzám és mivel széltében hasaltam az ágyon leguggolt hozzám, hogy arcunk egy szinten legyen. – Hidd el ez a hatás kölcsönös.

- Akkor viszem be a pizsamámat a fürdőbe. – mondtam halkan és közelebb toltam magam, hogy orrunk összeért.

- Na azt már nem. – vágta rá halkan. – Nem engedem, hogy megfossz egy olyan látványtól, mint amilyen a tested.

- De, de- suttogtam vissza vigyorogva és már épp előre tolta állát, hogy ajkaink találkozhassanak, mikor betörtek a szobánkba.

- Hupsz. – vigyorgott kínosan Louis, majd szó nélkül állt és nézett minket, mi pedig őt.

- Louis nyögd már ki mit akarsz. – mondta kicsit mérgesen Zayn és szemei villámokat szórtak, míg én csak felvont szemöldökkel néztem őt. Mármint Louist hátra fordítva a fejem.

- Nem tudom, mert elfelejtettem. – vigyorgott tovább, mi meg egyszerre sóhajtottunk egy hatalmasat.

- Louis Tomlinson. – mondtam fojtott hangon, mire a vigyor lejjebb csúszott arcán. – Mit szeretnél?

- Hol van Liam, meg nem tudtuk, hogy itthon vagytok-e már. Ez a két dolog érdekel. – mondta hadarva.

- Liam úton van Anglia felé, mi meg itthon vagyunk, te meg jobban tennéd ha a nappaliba lennél El mellett. – válaszoltam, majd egy bólintás után óvatosan hátrálni kezdett és bezárta az ajtót. Miután kattant a zár kieresztve a levegőt visszafeküdtem az ágyra teljesen és hagytam hogy fejem is tehetetlenül feküdjön a matracon, még ha nem is volt kényelmes.

- Na hol tartottunk? – kérdezte Zayn csábító mosollyal, mire gyorsan felnyomtam magam az ágyról és a fürdőbe rohantam, de közben megeresztettem egy gyors magyarázatot.

- Ott hogy megyek és letusolok én is. – természetesen nem hagyhatta ez szó nélkül drága kreol bőrűm

- Megölöm Louist.

Mintha a sivatagból egyenesen a sarkvidékre léptem volna, olyan érzés volt kiszállni a meleg zuhany alól.  Gyorsan vettem ki még egy törölközőt a csap alól, mert el is felejtettem, hogy én tegnap még a másik szobában fürödtem, és megtörölköztem. Miután már száraz volta mindenhol vettem volna fel a pizsamám, ami a másik szoba fürdőjének az ajtójára van akasztva. Király. Akkor most még is megadatik Zaynnek a lehetőség, hogy lásson törölközőbe csavarva. Remélem boldog lesz. Elfordítottam a zárat, majd kiléptem és meglepetésemre a szobában még hidegebb volt mint a párás fürdőbe, erre a testem is reagált, hiszen átjárta egész testemet a libabőr. Viszont az, hogy valakinek a perzselő tekintete végig pásztázta mindig a testem, sokkal jobban zavart, mint a lúdbőr.

- Zayn muszáj bámulnod? – kérdeztem tőle szemeimet forgatva, miközben hátat fordítva neki a szekrényéhez léptem. Költői kérdésemre nem válaszolt, viszont még mindig éreztem ahogy égeti a bőrömet tekintetével. Kinyitva szekrényét kivettem egy boxert melybe belebújtam, majd leengedtem a törölközőt. Azért mertem megtenni ezt a lépést, mert háttal voltam neki és ő az ágyon feküdt, tehát a meztelen hátamat meg nem szégyellem. Viszont arra lépésére nem számítottam, hogy mögém lopódzik és átöleli a derekam. Mikor meleg puha bőrének érintését megéreztem a derekamon azonnal melleim elé kaptam a kezemet és eltakartam őket.

- Zayn mit csinálsz? – kérdeztem halk és félénk hangon, mire egy apró puszit nyomott a tarkómon lévő végtelen jelre.

- Nem kell takargatnod a tested. – mondta és kezeit óvatosan az enyémekre vezette és magam mellé tette őket, miközben ujjainkat összefűzte.

- Zayn…én… - meg se tudtam szólalni, egyszerűen csak ziháltam,  úgy érezem nem tudok elég levegőt venni, hogy kitöltsem az egész tüdőmet.

- Semmi olyat nem akarok csinálni kicsim, csupán tudatni veled, hogy előttem ne szégyelld magad. – suttogta nyakamba. – Nem kell nekem hátat fordítanod.

- Zayn én még szűz vagyok. – nyögtem ki halk és vékony egér hangon.

- Szeretlek és annyit várok rád amennyit csak akarod, de mint mondtam most nem akarok semmit. – mondta éreztem a nyakamon, hogy ajkai felfelé görbülnek. – Fordulj meg.

- Zayn ne… - de tiltakozásom ellenére is megfordított és magához húzott, miközben kezei a derekamra simultak.

- Winter csodálatos vagy.  Hidd el és tudom, hogy ma reggel lettél csak a barátnőm, de mióta megláttalak valami megváltozott bennem. Valahogy azt éreztem, hogy nekem nem kell senki, csak te. Minden dühkirohanásomnak te voltál az oka. Te mert boldognak láttalak. Boldognak, nélkülem. Iszonyatosan haragudtam magamra, mert elszúrtam. Azt mondtam hazudtam, mert túlságosan sértette volna a büszkeségemet, ha akkor bevallom, hogy szeretlek. Féltem ,hogy visszautasítasz, de csak később esett le, hogy te visszacsókoltál.  Érted? Én már akkor szerettelek és azóta csak érted dobog a szívem. Ezek nagy szavak és kicsit nyálas szöveg is, de nálad jobb dolog még nem történt velem. Szeretlek érted? – mondta és mindvégig csak a szemembe nézett. Nem érdekelte, hogy félig meztelenül állok előtte, hogy fedetlenek az idomaim. Nem őt egyedül az érdekelte, hogy tudjam mit érez. Monológja alatt könnyek szöktek a szemembe és válaszként csak két kezem közé fogtam az arcát és egy csókot nyomtam ajkaira és lágyan csókoltam, hogy érezze, én mit érzek, mire kiszökött egy könnycsepp a szememből. Mikor ezt észrevette elválasztotta ajkait az enyémektől és helyette inkább a könnyeimet csókolgatta le az arcomról. – Ne sírj. Tudom, hogy nyálasra sikeredett, de hát most mit csináljak, ha ezt hozod ki belőlem?

- Te olyan hülye vagy. – nevettem fel, mire csak elvigyorodott, majd mögém nyúlt és kivette egyik pólóját a szekrényből.

- Emeld fel a kezed. – suttogta én pedig behunyva a szemem úgy tettem, ahogy kért. Óvatosan belebújtatta kezeimet és fejemet a felsőjébe és végig vezette az anyagot, ahogy lefelé kúszott testemen. Persze közben kihasználta a lehetőséget és óvatosan végig simította az oldalamat is, amire ajkaimba harapva kuncogtam. Mikor véget ért a póló útja kinyitottam a szemem és az ő mosolyát láthattam meg először. Megfogva fejemet homlokomra tapasztotta ajkait, majd odamotyogta – A kedvenc hangom a kuncogásod.

- Nekem meg az éneklésed. – válaszoltam, mire megrázta a fejét, majd elment és visszahelyezkedett az ágyra. Hátát az ágytámlájának döntötte, majd megpaskolta a lába közt a helyet, hogy üljek oda. Lassan oda sétáltam, majd befészkelődtem ölébe és nekidőltem mellkasának, ő pedig fejét a vállamra tette, majd ölünkbe húzta a gépet.

- Tudom ám, hogy mit műveltél a twitteremen kis tündérke. – suttogta a fülembe és belecsípett az oldalamba, mire hirtelen ugrottam egyet nevetve.

- Ne haragudj. – mondta és boci szemekkel fordultam felé.

- Rád nem lehet. – mondta mosolyogva. – Na de ha már így elkezdtél twitterezni , kérdezzük meg a közönséget mit hallgassunk.

- Rendben. – bólintottam. - Azt elárultad, hogy ki a jó tündér?

- Nem, de sejtik, viszont akkor kérjünk segítséget a rajongóktól. – mondta majd gyorsan begépelte a rövid üzenetet.

- Látom szerettek trendelni. – mondtam, mert még ide is kettős keresztes jeligét használt.

- Csak azért, mert így könnyebben megtaláljuk a nekünk küldött videókat. – reagált cinikus megjegyzésemre.

- Amúgy akkor ez már ma a második trend lesz, ami rólad szól. Illetve rólunk. – egészítettem ki magam, mire felnevetett.

- Akarod mondani három. A harmadik lesz. – mondta, mire értetlenül fordítottam hátra a fejem. Nem válaszolt, csak rámutatott az oldalt lévő kis oszlopra, ahol a legnépszerűbb mondatok sorakoztak. Gyorsan el kezdtem átfutni a szöveget, majd a harmadik soron meg is akadt a szemem.

- Honnan jöttek rá? – kérdeztem, újra hátra fordulva hozzá.

- Nem hülyék Winter. Együtt láttak ma a parkban, csak te lehettél, mivel senki nem tudja a jelszavam és a fiúk meg nem csinálnak ilyeneket. Ők hamarabb írják ki, hogy buzi vagyok. – válaszolta, de tekintete végig a képernyőn volt és el is indított egy számot, mire oda kaptam a fejem. Nem tesz jót a nyakamnak ez a sok tekergetés.

- Green day. – csillantak fel a szemeim, mert kevert stílusú zenei ízlésembe pont beletartozik a Green day is.

- Valahogy nem tudom el képzelni, hogy a romantikusok rockerek is legyenek. – mondta ironikus hangon, mire rácsaptam combjára.

- Igen is lehet. Nincs külön stílusom. Szeretem az American idiot számukat és nem vagyok feltétlenül rocker, sem romantikus. – mondtam büszkén, már amennyire ezt lehet büszkén hirdetni, de természetesen az elfojtott vigyor látszott az arcomon.

- Akkor mi vagy? – kérdezte és éreztem hangján, hogy jól szórakozik rajtam.

- Winter Payne. – válaszoltam egyszerűen, mire egy puszit nyomott megint a tetkómra.

- Helyes válasz. – búgta a tarkómhoz, majd tovább böngészte a közösségi oldalt.

- Mostantól mindig a tetkómra fogsz puszit adni? – tettem fel kérdésemet, kissé kacér hangnembe.

- Meglepetés. – mondta halkan nevetve.

- Mond el. – követeltem karba font kezekkel.

- Nem. – mondta és most már kicsit hangosabban nevetett.

- Jó akkor énekelni fogok neked, teli torokból és olyan hamisan amennyire csak lehet. – jelentettem ki fenyítés képen, de egy fenyítésen nem röhögni kéne a másiknak sejtésem szerint. Már pedig Zaynből úgy kitört a röhögő görcs, hogy azt hittem először, epilepsziás rohama van. – Ne nevess. Ez igen is komoly dolog. Fenyegetésnek szántam.

- Bocsi csak. – próbált makogva válaszolni, miközben könnyeit is törölgette. – Ez annyira aranyos volt, hogy nem bírtam ki.

- Tessék, már csak azért is éneklek. – jelentettem ki, majd visszatekertem a zene elejére ( ha akartok ti is visszatekerhettek szerk.) és teli torokból el kezdtem énekelni, de nem ám úgy mint a parkba…

- Don’t wanna be american idiot. – már épp kezdtem volna bele a következő sorba, mikor Zayn még jobban röhögve betapasztotta a számat. Na nem a szájával, hanem a kezével, azért nem lógunk annyit egymáson egész nap.

- Még a végén mindenkit felébresztesz- mondta röhögve és abban a pillanatban...

Kész. Vége. Elegem van. Én ezt nem bírom. Egész nap minden kattog a fejemben és akárhányszor eldöntöm, hogy el kezdek írni valami közbe jön. Meglátok egy képet, elkezdek képet szerkesztgetni, zenét keresek beszélgetek másokkal. Ez így nem mehet tovább, itt befejeztem és nem érdekel. Tudom, mindenki szomorú lesz, mindenki fel fog háborodni és mindenki utálni fog, de ott van az iskola a sok tanulni való, plusz még a másik iskola ez túl sok. Befejeztem ezt a történetet. Az már nem jó ha én is unom, nem de? Márpedig amint leülök gépelni a gondolataim elkavarodnak máshova és nem engedik, hogy írjak, most mit kéne tennem? Kényszerből pedig nem tudok írni. Ezt is Miatta kezdtem el és azt hiszem Miatta is fejezem be. Túl sokat gondolok rá, ez nem egészsége, hiszen én őt utálom, mert összetört. Na mindegy a lényeg, hogy ez nem megy. Be kell fejeznem, hiszen most is mire figyelek az írás helyett? Hát a beszűrődő autók zajára és arra, hogy már mennyire besötétedett. Szégyellem magam emiatt és marcangol a bűntudat, de nem megy, remélem majd az olvasóim is megértik...