○Bevezető○

Hát sziasztok!
Sikeresen bejelentem az új blogot, ami remélem hosszúéletű és olyan sikeres lesz legalább mint a Perfect life...Never volt :)
Szeretettel várom vissza régi olvasóimat és az újakat is várom♥

A szereplők az első fejezet előtt vagy után kerülnek fel :)
A kinézeten még nem volt időm dolgozni :) Nézzétek el nekem
Évesz,xx

~(○)~

Kedves Naplóm!

Mindenki azt mondja, hogy a legfontosabb kincs a család. Ők azok mindig támogatnak és mindig melletted állnak.  Mi van, ha nem állnak melletted? Mi van, ha már születésedkor elhagytak? Akkor ki az, aki ott áll mögötted és önti beléd a lelket bármiről is legyen szót? Senki nem tud erre válaszolni. Egy ideig talán úgy tűnt kaptam egy családot, de aztán elment Ő a siker útján és engem egyedül hagyott. Haragszom rá, de ha visszajönne, pár pillanat alatt elillanna a dühöm…

2010.szeptember. 26.

~(○)~

Kedves Naplóm!

Rég nyitottalak már ki. Pontosabban 3 éve. Sajnálom, hogy nem írtam, de nem úgy alakult az életem, ahogy szerettem volna. A szerető környezet egyszerre csak elmúlt helyét felváltották a veszekedések. A veszekedések, melyek miattam zajlottak. Tény és való, hogy nem vagyok egy minta gyerek, de már nincs Ő, aki visszaterelne a helyes útra. Vagyis pontosabban van, de már nem érdeklem. Senkinek nem szóltam, hogy eljövök csak egy levelet hagytam így azt sem tudják, hol vagyok. Tudom őrültség volt pénz és minden egyéb dolog nélkül csak úgy eljönni a nagy Londonba, de én nem bírtam már. Nem bírtam nézni, hogy miattam feszültség uralkodik a családba. Már alig vártam ezt az időt. Betöltöttem a 18-at és letettem minden vizsgámat. Persze szerettem ott lakni, de még talán nem késő helyre rakni a családot. Azt a családot, ami engem befogadott saját kárára. Tehát most itt ülök a szép nagy Hyde park egyik padján és írok neked. Mit fogok csinálni? Felkeresem-e Őt? Lehet, még nem tudom. Majd a sors kezére bízom magam.  Mostantól lesz egy újszokásom. Leírom a végére milyen érzések zajlanak bennem. Félelem. Kétely. Kétségbeesettség. Határozottság. Megbánás.

2013. június 15.

Felálltam és közben a kis bőrkötésű könyvecskémet próbáltam belecsúsztatni a táskámban, ám ez elég nehezen ment. Lehajtott fejjel próbáltam belegyömöszölni az aprócska kis helyre a nagy táskában, miközben egy nagy lökést éreztem, majd hogy a földön ülök.
- Hogy az a… - kezdtem szitkozódni magamban, mikor felém nyúlt egy kéz.
- Ne haragudj, kérlek. Véletlen volt. - mondta, miközben próbált felsegíteni, ugyani elfogadtam a kezét.
- Mondjuk legközelebb figyelj és nem kell bocsánatért esedezned. – mondtam morcosan leporolva magamat. Utána felnéztem és láttam, hogy épp a nyitott könyvemet veszi fel a földről, amely az ütközés során kiesett a kezemből. Amint megpillantottam, hogy kezd bele olvasni kikaptam a kezéből és mérgesen ránéztem.
- Szívesen. – eresztett meg egy furcsa vigyort, miközben göndör haját igazgatta egyik kezével.
- Nem elég, hogy fellöksz és farcsont zúzódást okozol, még a személyes életemben is kutatsz. - mordultam rá újra az igen csak unszimpatikus emberkére, aki valahonnan ismerős volt.
- Hogy hívnak? – kérdezte az iménti megjegyzésemet is elengedve a füle mellett és ez még jobban idegesített, hogy fittyet hány arra, hogy mit mondok neki.
- Nem mindegy? Én se tudom a te nevedet te se az enyémet ez így korrekt. – mondtam és behelyeztem végre a naplómat a kis táskámba.
- Te nem ismersz? – meredt rám nagy zöld szemeivel, mire csak megrázta ma fejem és átdobtam a vállamon a táskámat. - Harry vagyok. Most már ismersz és én is szeretném ezt a szép morcogós lányt megismerni.
- Csak akarod. – jegyeztem meg halkan és megfogva bőröndömet faképnél hagytam. Volna, de jött mellettem kitartóan és arcomat fürkészte. - Minek a nevem? A telefonszámomat úgyse fogod megkapni és soha többé nem látjuk egymást remélhetőleg.
- Abba te ne legyél olyan biztos. Nem tudod ki vagyok és azt se mikre nem vagyok képes. - vigyorgott, ami felettébb idegesített. Más ne vigyorogjon mellettem, mikor ideges vagyok. Mert most már azt is beírhatnám a naplómba. Ideges. Mert ez a vigyorgó marha fellökött és még bele is olvasott a könyvembe.
- Soha nem fogsz lekopni? – kérdeztem unottan, mikor megálltam, mert pirosat mutatott a lámpa.
- Amíg meg nem tudom a szépséges hölgy nevét nem. - jelentette ki határozottan és felrakta kapucniját és napszemüvegét. Nem értettem, de hát nem is akartam.
- Pocsékul csajozol és rossz prédát szemeltél ki öcsi. Ugyanis te nekem nem vagy az esetem és nem is leszel. – magyarázta mutogatva, mintha egy fogyatékos lenne.
- Szóval mi a neved? – kérdezte, még mindig ugyanúgy mosolyogva. Feladóan sóhajtottam egyet, mire arcán a mosoly átment vigyorba.
- Winter. – mondtam ki és vártam, hogy a lámpa zöldre váltson.
- Nagyon szép neved van Winter. – mondta és végre levette róla ma tekintetét. Ezzel egy kicsit elvett a frusztráló érzésből, de mivel egy fejjel magasabb volt nálam még mindig megmaradt egy része.
- Megtudtad a nevem, remélem boldog vagy. De mivel én boldoggá tettelek kérlek te is tégy így. Tehát kopj le. - mondtam ki és hála égnek átváltott a lámpa, így a sok emberrel átmentem az úton. Örömmel vettem észre, hogy a göndör hajú leszállt rólam. Most már az utcán barangoltam kilátástalanul bőröndömmel, amit magam után zötykölődve húztam. Mikor megláttam egy ilyen trafikféleséget áldottam az istent.  Bementem és szerencsére volt az amire szükségem volt. Skittles. Ezek a kis színes bogyók fel tudják dobni a napomat és kedvemet. Már pedig most mindkettőt fel lehetne dobni. Odaadtam a mosolygós arab pénztárosnak és táskámban kerestem a pénztárcámat. Pénztárcámat megtalálva megláttam az újság címlapján Őt.  Habozás nélkül felvettem az újságot és odaraktam a cukros zacskó mellé.
- Ezt is kérem még. – mondtam mosolyt erőltetve az arcomra és bólintva beütötte a gépbe. Miután kifizettem felkaptam a vásárolt dolgokat és elindultam egy nyugodtabb helyre. Megpillantotta megy újabb parkot és arra felé vettem az irányt. Bementem a nagy vaskapun és leültem az első szabad padra. Bőröndömet magam mellé raktam, úgy ahogy a táskámat is magam mellé dobtam és azonnal az újságot kezdtem lapozni, míg végül megtaláltam a cikket és mélyülten el kezdtem olvasni.

Danielle Peazer és Liam Payne a boldog pár már lassan 2 és fél éve együtt vannak. Harmonikus kapcsolatuk azonban átválthat komolyba? Az előző napokban lencsevégre kaptuk a boldogpárt, ahogy éppen együtt sétálnak. Ebben nincs semmi érdekes, de Danielle ujját egy gyönyörű szép gyűrű díszíti, ami idáig nem volt ott. Vajon az amire gondolunk? Vagy csak egy kedves gesztus? Hát nem tudjuk, viszont azt igen, hogy már félig készen van a harmadik albumuk. Ezzel is úgy megtudnak majd minket lepni, mint a másodikkal és az elsővel? Bármi kitelik a Harry Styles, Zayn Malik, Louis Tomlinson, Niall Horan és Liam Payne alkotta One Directiontől.

Jó tudni, hogy boldog párkapcsolatban él és, hogy a bandájuk sikeres lett. Jó érzés, hogy gondol rám. De ezek szerint teljesen kizárt az életéből. De miért? Mit tettem ellene? Ártottam neki? Én csak egy kis szeretetre vágytam, amit ő minden szinten megadott nekem. Aztán csak egyszer ott hagyott. Persze néha hazajött, de mindig olyankor mikor nem tudtunk találkozni és nem is törekedett arra, hogy felkeressen. Se egy szülinapi telefon vagy egy névnapi sms. Sokat kérek? Nekem ennyi is bőven elég lett volna, hogy legalább tudjam nem felejtett el.
- Mit olvasol?- kapta ki valaki a kezemből hirtelen az újságot.
- Már megint te?- néztem fel rá unottan.
- Nekem is hiányoztál Winter. – mondta vigyorogva Harry, majd el kezdte olvasni az újságot.
- Nekem egyáltalán nem hiányoztál. – mondtam unottan és keresztbe téve a lábaimat karba fonva a kezeimet hátra dőltem. Gyorsan futott a sorokat, mert láttam ahogy szánkázik zöld szeme.
- Jó tudni, hogy a haver eljegyezte Dan-t – mondta visszaadva az újságot. De csak pár pillanat múlva esett le.
- Haver? – kérdeztem meglepődve.
- Hupsz. – tette a szája elé a kezét. -  Azt hiszem jobb ha én most megyek.
- Várj. – szóltam a kis bozontos után. – Eltudnál vinni engem Liamhez?
- Bocs de nem szokásom rajongókat elvinni magunkhoz. – húzta el a száját. -  Kivéve ha…
- Ha?
- Egy randi és egy telefonszám megteszi. – terült egy hatalmas vigyor szét az arcán.
- Jó csak beszélnem kell Liammel. – mondtam türelmetlenül és elfogadtam az ajánlatot. Bár nem igen van kedvem azzal a bongyori hajúval ott előttem letölteni egy estét. Kettesben. Aminek a végén majd rám hajt és azt hiszi engem is elcsábíthat mint a többi lányt.
- Oké. - mosolygott – Gyere itt áll a kocsim. Amúgy honnan ismered Liamet, ha engem nem ismersz?
- Túlborzasztó mi, ha valaki téged nem ismer, de mást a bandából igen. –néztem rá szomorú arccal.
- Haha. Nagyon vicces kedvedbe lettél. – vágott egy fintort, majd az autóhoz érve kinyitotta nekem az ajtót és mindketten beszálltunk. – Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
-A… Egy régi ismerőse vagyok. – vágtam rá egy kicsit füllentve. Nem akartam elmondani neki, mert csak sajnálna.
- Szóval egy régi csaja. –vágta rá.
- Nem. – kiáltottam rá. – Ne kombinálj.
- Oké. Szóval nem volt barátnő. Akkor szerető. – vigyorodott el.
- Harold fejezd be. – kiabáltam rá hangosabban.
- Ne hívj így. - nézett rám egy piros lámpánál, miközben tagolva mondta ezt az egy mondatot.
- Zavar? – kérdeztem szemöldökömet felvonva, mire csak fujtatott egyet. Szóval megtaláltam a gyenge pontját. Pár perc múlva megérkeztünk egy elit negyedébe Londonnak. Egy nagy ház vaskapuja elé fordult be és megnyomta a csengőt.
- Beengednél? – kérdezte valakitől.
- Nem. Mert látom, hogy csaj van veled és nem engedem, hogy a saját házunkba csalj meg. – hangzott el a válasz egy fiú hangon így pupilláim kétszer akkorára nyíltak.
- Lou. Ő Liam egyik régi ismerőse egy. Kettő ezt a dolgot már megbeszéltük. – mondta az utolsó mondatot halkabban.
- Akkor sem. Ellopja az én szívem szerelmét. Mellesleg tudom, hoyg nem akármilyen csajokat engedsz be a kocsidba  – jött újra sértődött hang és úgy fojtottam vissza a röhögésemet. Mikor láttam, hogy Harry arca kezdi fel venni a szép pipacs piros színt át hajoltam és belebeszéltem a mikrofonba, amin Harryék kommunikáltak.
- Hello Lou, vagy hogy is hívnak. Ne aggódj eszem ágába sincs ennek a Haroldnak bármijét is elvenni. Nagyon nem az esetem és talán még akkor Sem jönnék össze vele, ha rajtunk múlna a föld populációjának újra termelése. - mondtam ki egy szuszra. Lehet, hogy sértő volt, de Harry legalább felfogta remélem, hogy a kis egyesség randi sem változtat semmin.
- Szereted a répát? – jött a nem ide illő kérdés, mire Harryre néztem aki hevesen bólogatott.
- I-i-igen – mondtam kicsit bizonytalanul.
- Akkor gyertek be. – válaszolta és a kattanás hangjából ítélve letette a telefonos cuccot. A kapu lassan elhúzódott és Harry beállta hiperszuper garázsukba a hiperszuper kocsijával. Ezt még nem említettem meg, hogy milyen kis „olcsó” autója van. Kiszálltunk az autóból és bementünk a bejárati ajtón.
-Megjöttem-tünk.-  kiabálta Harry.
-Ki az a tünk?- kérdezte egy csíkos pólós kék szemű srác.
- Én és Liam barátnője. – jelentett ki nyugodtan és vigyorogva, mire köpni nyelni nem tudtam.
- Én nem… - kezdtem volna bele, de megjelent egy barna göndör hajú gyönyörű lány. Azt hiszem ő Danielle.
- Kinek a mije? – kérdezte kicsit hidegen, mikor odajött hozzánk.
- Hoppá. – mondta Harry és összehúzva magát bebújt a csíkos pólós srác mögé.
- Te csak balhét tudsz okozni. – suttogta a menedékül szolgáló srác.
- Szóval te ki vagy? – kérdezte még mindig hidegen a lány és éreztem, hogy ha szemeivel ölni tudna én már a ravatalozóban lennék.
- Én nem… Izé… Szóval… - nem bírtam egy normális mondatot kinyögni. Nem igaz Winter  szed már össze magad.
- Tudod mit jobb ha inkább az említett mondja el, mert te úgy látom nem tudsz beszélni. - mondta gúnyosan. Én esküszöm, hogy megverem Harryt.  Oké most kezdem meggyűlölni. Mibe sodort és még csak nem is segítene. – Liam. – kiáltott Danielle. Halk lépéseket lehetett hallani, majd hogy valaki fut le a lépcsőn.
- Igen drágám. – jött le a lépcsőn Ő. Aki 3 éve kilépett az életemből és még csak fel sem keresett.
- Ki ez a lány?- mutatott felé undorral. Liam megfordult és láttam, hogy szemei elkerekednek a meglepettségtől.
- Lisa? – kérdezte és szája mosolyra húzódott, mire nekem a könnyek gyűlni kezdtek a szememben.
- Miért? – ennyit nyögtem ki és éreztem, hogy könnyek kezdik áztatni az arcom a szememből kiszabadulva.
- Én sajnálom. - mondta és a mosoly is eltűnt arcáról, mikor meglátta a könnyeimet.
- Elmondaná valaki végre mi folyik itt? – kérdezte Danielle tüzelő tekintettel. Szótlanul álltunk egymással szemben és vártam, hogy szólásra nyissa a száját.
- És miért Lisa? Tudtommal Winter. - vont kérdőre Harry is.
- Dan ő itt… - kezdte Liam és vártam, hogy fejezi be. – Egykori jó barátom Winter.
Hazudott. Nem merte bevallani. Szégyell engem. Nem mer felvállalni. Igaz ki is merne felvállalni egy örökbefogadott testvért?